A Holdon is megnyitnák az Éva Presszót

Akt.:
Az Éva Presszó
Az Éva Presszó - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Új klippel és megváltozott felállással veti bele magát a zenekar az idei fesztiválszezonba.

Bő három éve alakult meg az Éva Presszó nevű könnyűzenei formáció Debrecenben, amely jelenleg a Vigh Éva (ének), Pesti Viktória (gitár), Vincze Krisztián (gitár), Gyarmati Balázs (basszus) és Takács Richárd (dob) felállásban működik. A Jónás Péter szövegíróval dolgozó ötösfogat igen intenzíven éli életét, máris nagyon sok koncert és fesztiválfellépés van mögöttük, ahogyan több klip is fellelhető róluk a legnépszerűbb videómegosztó portálon. A csapat életében nemrég lezajlott egy tagcsere is, ezért indokolt volt, hogy leüljünk beszélgetni az Éva Presszó két csinos hölgytagjával, Évivel és Vikivel.

A zenekar újabb klipet forgatott, Szevasz Kicsim címmel, mi az aktualitása a dalnak, miért éppen ez jött ki most képes formában is?

Évi: Tavaly felvettünk négy dalt, ez az utolsó etapja ennek a négyesnek. Az elmúlt évben már megjelent klipen két nóta, illetve idén tavaszig szintén kettőt terveztünk.

Miért éppen ez a dal került ki utolsóként a közönség elé képileg?

Viki: Nem volt benne semmilyen szándékosság, hogy ez a nóta legyen az utolsó, csupán arra törekszünk, hogy most már minden dalunk klippel jöjjön ki, egyszerűen ez maradt negyediknek. Figyelünk rá, hogy ne csak zenét kapjon a közönség, hanem valamilyen vizuális inger is érje. Ezért nem egy kislemezt hoztunk ki egyben, ha nem négy dalt külön-külön. Picit elhúzva, hogy az érdeklődés soha ne haljon el irányunkba…

Ezek szerint a dalok képi bemutatása nagyon fontos manapság a hallgatóság számára.

Évi: Az első lemezünkön egyszerre jelent meg 10 dal, és azokból szemezgetve készítettünk vizuálokat, klip vagy szöveges videó formájában. Később rájöttünk, hogy azok a dalok, amelyekhez nincs képanyag, azon nem kerülnek annyira be a köztudatba. De ez nem csak nálunk, hanem szerintem minden zenekarnál megfigyelhető, most ez a trend. Kevesebb időt tudnak már az emberek zenére szánni, ezért inkább csak dalokat néznek, hallgatnak meg. Ilyen téren a kereslet és a kínálat találkozik. A dalok megjelenésének sorrendjében nincs koncepció, ilyen sorrendben jöttek az ötletek a klipekhez.

Viki: Egyébként vannak olyan bandák, akik egyben töltik fel a lemezüket a YouTube-ra, tehát küzdenek ez ellen a trend ellen. Lehet, majd egyszer mi is így teszünk, és akkor olyan lesz, mintha bakelitet, vagy kazettát hallgatna valaki.

Hogyan érzi magát a zenekar a kamerák előtt?

Évi: Egyrészt rutinosabbak vagyunk már, másrészt egyre inkább arra törekszünk, hogy mi minél kevesebbet szerepeljünk a klipjeinkben. Tavaly megjelent a „Lassan szeress”, abban egyáltalán nem vagyunk láthatóak, az „Indul az idő” címűben pedig tulajdonképpen egy közösségi ivást rendeztünk. Csináltunk egy tök jó bulit, de alapvetően az sem minket mutat, hanem a velünk együtt lévő, kedves embereket. A mostani klip ugyancsak ilyen típusú, a próbaterembe lehívtunk jó pár barátunkat, hogy játsszák el a reggeli készülődésüket, mi csak épp feltűnünk a videón. Egy ilyen forgatásnak és a végterméknek is egészen más a hangulata, mint ahol csak a zenekar van jelen. És persze a fogadtatása is sokkal jobb.

Szeretném, ha ezt a vonalat vinnénk tovább, mert így nincs akkora stressz rajtunk, mintha nekünk kéne mindent megcsinálnunk.”

Viki: A legutóbbi két klipnél hagytuk, hogy a hangulat vigye az egészet, és legyen kicsit spontán a történet.

A közelmúltban egy másik jelentős esemény is történt az Éva Presszó életében: basszusgitárost cseréltetek, Urhegyi Pál helyére Gyarmati Balázs érkezett. Ismerve benneteket, nem hiszem, hogy késdobálás közepette zajlott a váltás.

Évi: Késdobálás tényleg nem volt, kint hagytuk a szúró-vágó eszközeinket az ajtó előtt (nevet). Egyszerűen annyi történt, hogy a zenekar, illetve Pali további tervei nem egyeztek. Nem volt nagy fújás egymásra, többé-kevésbé csendesen váltak el az útjaink.

ulosFotó: Molnár Péter

Viki: Csak, hogy érzékeltessem az elválás mikéntjét: közös welcome- és goodbye partit tartottunk a régi és az új basszusgitárosunknak. Ez is mutatja, hogy jó maradt a viszonyunk.

Évi: Az új tag Gyarmati Balázs, őt sokan ismerhetik Debrecenben, hiszen stúdiózik, színházban dolgozik, korábban gitározott zenekarokban is. Legutóbb stúdiósként a PG Csoporttal munkálkodott egy nagy volumenű produkcióban. Nem hinném, hogy mellé nyúltunk volna az ő kiválasztásával, és emberileg is remekül passzol hozzánk.

Viki: Azért örültünk, hogy Balázs is jelentkezett, mert ő az Éva Presszó első lépéseit is figyelemmel kísérte, a korai demókat nála vettük fel. Végig mellettünk állt, és amiben tudott, segített nekünk. Egy picit a csapat része volt már korábban is.

Bár sokat változott a világ a műfaj megszületése óta, mégis különleges valahol még mindig számomra, ha nők állnak a rock and roll színpadon. Ti hogyan élitek meg a nőiségeteket ebben az eléggé macsó közegben? Gondolom, vannak rajongóitok szép számmal a másik nem körében.

Viki: Az azonos és a másik nem körében is (nevetnek).

Évi: Nem tudom, férfiként milyen lehet színpadon állni, még nem próbáltam. Ami vicces, vagy meglepő, hogy a nők inkább lelkesednek. Látnak egy sajátos életszemléletet tőlünk, amit megpróbálok képviselni az életben is, és látom, ettől megőrülnek, hogy de jó, ez tele van energiával, szexualitással, nyitottsággal! Tehát nem tudok nem nőként jelen lenni a színpadon.

Olyan bókokat kaptam már, hogy én is belepirultam…”

Viki: Az én szerepem pedig azért különleges, mert viszonylag kevés lány gitáros van, így ha koncertek alkalmával összefutunk gitáros kolléganőkkel, megvan rögtön a szimpátia és a közös hang. Sok elismerést kapok amiatt, hogy gitárral állok ki a színpadra.

ep2Fotó: Molnár Péter

Évi: A gitárt egy férfias hangszerként könyvelték el, és kevés lány tudja azt úgy viselni, hogy nem tűnik idegennek tőle.

Viki: Nagyon szívesen tartom a kezemben a gitáromat! (Nevetnek)

Van egyébként nemek közti rivalizálás a bandában?

Évi: Az elején sokat civakodtunk Vikivel (nevet). A fiúknak állandóan szét kellett választaniuk minket, de aztán három év alatt összecsiszolódtunk és felosztottuk a vadászterületeinket.

Viki: Rájöttünk, hogy nem veszélyeztetjük egymást, mert én szőke vagyok, ő meg barna. De mindketten párkapcsolatban élünk, tehát nem volt nagy területfelosztás.

evi_vikiFotó: Molnár Péter

Évi: Komolyra fordítva a szót, nincs rivalizálás. Nagyon jól együttműködünk, nincs olyan, hogy ki a Jani a bandában.

Nem gondoltatok arra, hogy az új basszer is lány legyen?

Viki: Ajánlottak nekünk egyet, de a fiúk azt mondták, azt már neeeee!

Mik az idei terveitek?

Viki: Évike egy korábbi interjúban már elmondta, hogy a Holdon szeretne játszani, ezt december 31-re tervezzük. Májustól kezdjük aktívan a koncertezést, ott van máris 3-4 bulink, játszunk például a Dunántúlon, de 19-én Debrecenben is meg lehet minket nézni. Aztán jön a nyár, szeretnénk a legtöbb fesztiválon jelen lenni, ezek közül nyilván a kedvencünk a Campus Fesztivál. Emellett új dalokat fogunk rögzíteni, a nótakezdemények megvannak, innen már csak egy lépés a megvalósítás.

– Tamás Nándor –








hirdetés