A helyzet rossz, de még jöhet rosszabb

Emberek, lakóházak ezreit veszélyezteti közvetlenül az árvíz.

Eszméletlen mennyiségű víz jön – summázta Rétközi Ferenc tü. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, akit csütörtök késő délután Edelényben a Bódva gátján értünk utol. Mint a katasztrófavédelmi parancsnok elmondta, a megyében szinte mindenhol folyik a lázas védekezés, az árvíz csaknem nyolcezer lakóépületet, 25-28 ezer fős lakosságot veszélyeztet közvetlenül. A mentésben 650-700 katasztrófavédelmi szakember és tűzoltó vesz részt, de az önkéntesekkel, a honvédséggel együtt meghaladja a tízezer főt azok száma, akik szerepet vállaltak az árvízi védekezésben.

 

Nem csak ott emelik egyre magasabbra az ideiglenes védműveket, ahol már közvetlen veszélyhelyzetet idézett elő az árvíz, hanem a vízfolyások alsóbb szakaszain is, ahová az árhullám rövid időn belül megérkezik. A katasztrófavédelmi parancsnok hosszú, elhúzódó védekezésre számít, ráadásul tovább növeli a gondot, hogy a hazai meteorológusok további 30-40, míg a szlovák kollégáik 40-50 milliméternyi csapadékot prognosztizálnak az elkövetkező napokra.

 

ÉM-SZP








hirdetés