A Helmeczi név nem ismeretlen Debrecenben

A Factum Sport új kosarasai közül írtunk már mindenkiről, de nézzünk szét újra közöttük, hisz azóta eltelt némi idő, másfelől szépen folyamatosan egyébként sem árt bemutatni a nagycsapat játékosait (nem csak az újakat, a régieket is megszólaltatjuk majd folyamatosan).

Helmeczi András a JKSE-től jött, és irányító, hátvéd (vagy akár bedobó) poszton használható fiatal, sokszoros korosztályos válogatott játékos, aki nagymamája és nagypapája révén erős debreceni kötődéssel is bír.

Erről és a nyárról, no, meg az olimpiáról és természetesen a kosárlabdáról beszélgettünk vele.

 

– Hogyan telt a nyarad?

HA: – Jól telt, leginkább a barátnőmmel voltam együtt, hisz vele amúgy is kevesebbet találkozok majd mostantól. Több helyen megfordultam, Horvátországban, a Balatonnál, Ausztriában is és Budapesten. Illetve ezek mellett edzettem is.

 

– Mit szóltál a londoni olimpiához? Volt kedvenc kosarasod, csapatod? Illetve más sportágakat is figyelemmel követtél?

HA: – Amennyire volt rá időm, követtem az olimpiai eseményeket. Nagyon büszke voltam a magyar sportolókra! A kosártornán főleg az amerikaiakat és a spanyolokat, az ő meccseiket néztem. Illetve az atlétikát, leginkább a sprintszámokat.

 

– Milyen Debrecen? Igaz, hogy nagyszülő révén kötődésed is van a városhoz?

HA: – Nagyon tetszik Debrecen, hisz gyönyörű város. A nagypapám és nagymamám is debreceni volt, de sajnos már nem lehetnek velünk. Nagymamám tanárnő volt, nagypapám pedig professzor a Debreceni Egyetemen és akadémiai tag.

 

– Bár még csak a tréningek elején tartunk, de milyennek érzed a jövendő Factumot?

HA: – Szerintem egy ütős, pörgős csapat fog kialakulni.

 

HBN-KSZ | Fotók: Koppányi Szabolcs