A határon túlról is érkeztek a püspökladányi fesztiválra

Püspökladány – Osztottak ugyan különdíjat, de a cél leginkább az együttesek közötti barátság erősítése volt.

Háromszázhatvan résztvevő, és közel ugyanennyi érdeklődő jelenlétével megtartották a XXI. Sárrétmenti Népzenei, Néptánc és Mesemondó Fesztivált nemrégiben Püspökladányban.

A Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület a város közművelődési intézményével közösen szervezte, valamint a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásával tudta segíteni a rendezvényt.

Az immár „nagykorúságát” is betöltő fesztivál ötlete egykor azért született meg, hogy teret adjon a sárréti térség amatőr népzenei csoportjainak. Ez a célkitűzés mára túlnőtte magát, nemcsak azért, mert már a Sárréten túlról is érkeznek fellépők (Szerep, Derecske, Nyíradony, Debrecen, Erdély), hanem azért is, mert legtöbbjük amatőrnek sem nevezhető.

– Az esemény szép felvonulással kezdődött Ladány szívében, majd bemutatkoztak a csoportok, azalatt pedig népművészeti vásár és játszóház várta a vendégeket a művelődési központban – mesélte Nádasné Szabolcsi Ildikó, az egyesület elnöke. Kiemelte, hogy idén a székelyudvarhelyi Kékiringó Néptáncegyüttes volt a díszvendégük, ők adták a gálaműsort, velük évtizedes a jó kapcsolat.

A fesztiválon néhány különdíjat is kiosztottak, egyébként nem a díjazás és a minősítés a cél, inkább mára baráti találkozóvá vált. A fesztivál zenekara a Húzós Banda volt.

HBN








hirdetés