A harmadik mentőautó után már elindultak

Kormos Péter és felesége aligha fogja elfelejteni 2006. január 19-ét. A férfi szomszédjával együtt elsőként ért a tragédia helyszínére.

Gyanús volt a sok mentő 

Este nyolc óra után elment az utcán egy mentő – meséli Kormos Péter. – Erre még nem figyeltünk fel, a másodikra már inkább, a harmadik után viszont már nagyon gyanús volt a dolog. A feleségem az egészségügyben dolgozott, ő hívta fel a mentőket, hogy mi történt. Amint meghallottuk, hogy lezuhant egy repülőgép, átmentem a szomszédomhoz, Lévai Csabához, akivel azonnal a helyszínre indultunk.

A terepjáróval kimentünk a vadászházig és ott kaptuk az információt, hogy a becsapódás helye onnan ötszáz méternyire északra volt. Este fél tízkor értünk végül a helyszínre, ahol szörnyű látvány fogadott. Tiszta volt az idő, messzire el lehetett látni. Füst nem volt, de amerre néztünk, szerteszét a repülőgép roncsainak darabjai, tetemek. A magyar mentőautók nem tudtak feljönni, az egyetlen túlélőt is egy terepjáró vitte le a mentőautóhoz.

A túlélő telefonált 

A szerencsétlenség egyetlen túlélője végig magánál volt – veszi át a szót Kormos Péterné. – Állítólag magyar nemzetiségű, de akik megtalálták, angolul kérdezték, ő is angolul válaszolt, ezért nem tudni, tényleg beszél-e magyarul. Azt elmondta, hogy a becsapódás után ahogy magához tért, mobiltelefonon hívta a feleségét, aki értesítette a hatóságot. Az volt az egyedüli szerencséje, hogy a hegynek azon a pontján van térerő, mert különben magára maradt volna. Amikor lehozták a terepjáróval, akkor saját lábán ment a mentőautóhoz. Azt láttam, hogy súlyos fejsérülései annak és szerintem az égési sérülései is harmadfokúak voltak. Hogy voltak-e fájdalmai? Biztosan, de ilyenkor az a legelső teendő, hogy teleinjekciózzák fájdalomcsillapítóval. Többen mondták, a repülő egyetlen viszonylag épen maradt része a mosdóhelyiség volt és a túlélő a becsapódás pillanatában éppen ott tartózkodott.

B.G.








hirdetés