A harcosság az alap!

A Soproni Liga 23. fordulójában a középmezőnyben tanyázó, tavasszal még veretlen FTC lesz a Loki ellenfele.

A szezon egyik legforróbbnak ígérkező meccsére kerül sor pénteken 19 órakor a DVSC-TEVA számára, a Herczeg András-irányította piros-fehérek az Üllői úti Albert-stadionba látogatnak. A bajnokcsapat klubmenedzsere osztotta meg velünk a „csúcsmérkőzéssel” kapcsolatos észrevételeit.

– Nagy csatára, parázs párharcokkal tarkított küzdelemre számítok a Ferencváros ellen – nyilatkozta a Naplónak Herczeg. – A Fradi eredményei figyelemre méltóak, hiszen tavasszal még nem szenvedtek vereséget a zöld-fehérek. Jó lenne, ha ezt pénteken este úgy kilenc óra tájban már nem mondhatnák el magukról… Többnyire óriási elánnal vetik magukat a küzdelembe a fővárosiak, különösen igaz ez rájuk hazai pályán, biztos, hogy erőltetni fogják a test-test elleni küzdelmet. Fel kell készülnünk a felívelésekre, hiszen elöl rendkívül jól fejelő labdarúgóik vannak és a lecsorgó, lepattanó labdákra is figyelnünk kell – sorolta a tennivalókat a szakember.

Forró légkörben

Herczeg András jól tudja, hogy a pénteki találkozó mindkét tábor számára többet jelent egy egyszerű bajnokinál. – Az FTC ellen mindig rendkívül forró csatákat vívunk, ráadásul már évek óta nem játszottunk az Üllői úton. Remélem, hogy mentálisan is csúcsformában leszünk, úgy vélem, az őszi BL-meccsek során több forró meccset is lejátszottak a fiúk. Bízom benne, hogy a hangulat nem hat ránk majd negatívan és kellően harcosak leszünk, bár a harcosság ezúttal csak az alap, emellett játszanunk is kell a futballt. Mint mindig, most is győzelmi szándékkal lépünk pályára – fogalmazott a tréner.

A Ferencváros–DVSC-TEVA összecsapást pénteken 19 órától a Hajdú Online (www.haon.hu) élőben közvetíti.

HBN-TN