A hajó és a komp volt a fókuszban Tiszacsegén

Akt.:
A hajó és a komp volt a fókuszban Tiszacsegén
© Fotó: Kovács Péter
Tiszacsege – Kiss László hajóskapitánynak komoly érdemei vannak a turisztika fellendítésében.

Bensőséges ünnepség helyszíne volt kedden délelőtt a tiszacsegei kompkikötő. Az esemény középpontjában Kiss László, a Csege kirándulóhajó kapitánya, valamint a múlt évi jeges árvízben megsérült, majd teljesen felújított komp állt. A résztvevők megismerhették Kiss László hajóskapitányi életéről szóló könyvet, amely a napokban jelent meg. Mint azt a találkozón hangsúlyozták, Kiss Lászlónak óriási érdemei vannak a tiszacsegei turisztika fellendítésében.

A találkozón előadások hangzottak el a csegei kompközlekedésről. Megtudhattuk, hogy a folyóvízi átkelőt az állatok egyik partról a másikra szállítására építették annak idején, majd a kompot a megváltozott igényeknek megfelelően többször is modernizálták. Ma már lényegében menetrend nélkül, az igényeknek megfelelően közlekedik a vízi alkalmatosság.

Szilágyi Sándor, Tiszacsege polgármestere ismertette a városa előtt álló szép fejlődési perspektívát. – Sportcsarnok épül, megtörténik az iskola energetikai korszerűsítése, rendbe tesszük a városközpontot, városrehabilitációba kezdünk és hamarosan átadjuk a műfüves pályát – sorolta a városvezető.

HBN


Fotó: Facebook / Tiszacsegei Komp
Tiszacsege - Aki követi a tiszacsegei komp Facebook-oldalát, már megszokhatta, hogy rendre kiváló természetfotókat posztolnak a komp környékéről és a Tisza-partról. Húsvétvasárnap este sem volt ez másképp; a vöröslő ég a víztükröt és a kompot is beszínezte. Fotó: Facebook / Tiszacsegei Komp A t...

Fotók: Facebook / Tiszacsegei Komp
Tiszacsege - A természet egyik csodája - írták a komp hivatalos Facebook-oldalán. Nehéz vele vitatkozni. A ritka jelenséget szombaton figyelték meg a Tiszánál. A további képeket itt lehet megnézni: Forrás: Facebook / Tiszacsegei Komp [related-post post_id="3853274"]