A Hajdúböszörmény megtréfálná a favorit Diósgyőrt

foci
foci
A Hajdúböszörmény hazai pályán a bajnokesélyes DVTK-t fogadja, míg a Kondás-alakulat Vácra látogat.

Megfelelő alappal a hátuk mögött vághatnak neki a hajdú–bihari NB II-es gárdák soron következő megmérettetésüknek. Az előző fordulóban pontot gyűjtő Hajdúböszörmény hazai környezetben, szombaton 14.30-tól küzdhet meg a tavaly még NB I-es Diósgyőrrel. A múlt héten győzedelmeskedő kis Loki szintén szombaton 14 óra 30 perckor kezdődő Dunakanyar-Vác elleni derbijén folytathatja a felkapaszkodást.

Sporttörténet

A forduló egyik kiemelt mérkőzése lesz a HTE–Diósgyőr derbi, hiszen a feljutásért küzdő borsodiak biztosan nem elégednek meg más eredménnyel, csakis a győzelemmel, míg a hazaiak ilyen nagy hagyományokkal rendelkező csapat ellen még nem játszottak bajnokin, éppen ezért megduplázott akarattal futnak ki a gyepre.

– Nagyon készülünk a sporttörténeti megmérettetésre, mivel bajnoki mérkőzésen ilyen nagy multú klub még nem volt az ellenfelünk. Azzal együtt, hogy tiszteljük riválisunkat, mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Sajnos Királyra nem számíthatok, mert a Békéscsaba elleni derbin kiújult korábbi sérülése, azonban jó hír, hogy Hortó és Giura már harcra kész. A diósgyőriek nem titkolt szándáka, hogy minél hamarabb visszakerüljenek az NB I-be, ezért gondolom, mindent megtesznek azért, hogy otthonunkból pontokkal távozzanak – nem adjuk könnyen magunkat! – mondta Lajos Ferenc, a HTE vezetőedzője.

Újra győzni

A kis Loki trénerének, Kondás Elemérnek a szokásos problémával kell megküzdenie: pénteken még nem tudta, kik léphetnek pályára csapatában szombaton.

– Legutóbb, a Makó ellen, egy nagyon nehéz mérkőzésen sikerült nyernünk, nyilván most is győzelemre készülünk, mert csak akkor ér valamit az a diadalunk, ha ezúttal is sikeresen szereplünk. A Vácot jó csapatnak tartom, eddig igen szépen teljesítenek, de idáig mindig sikerült jó eredményt elérnünk otthonukban, bízunk benne, ez most sem lesz másként – reménykedett Kondás Elemér, a DVSC-DEAC vezetőedzője, aki ahogy mindig, most sem tudja még, kire számíthat majd a találkozón. HBN–SZADÓ








hirdetés