A hajánál fogva rántotta földre volt élettársát egy hajdúdorogi férfi

Hajdúdorog – A hajdúdorogi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 22 éves férfival szemben, aki az utcán bántalmazta volt élettársát.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2015. december 25-én 20 óra 25 perckor Hajdúdorogon, az utcán volt élettársát a hajánál fogva földre rántotta, melynek következtében a nő elesett. A férfi eztán a földön fekvő sértett fejét a földbe ütötte, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható H. Attilát. A járőrök a 22 éves férfit otthonában elfogták és előállították a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A hajdúdorogi lakos a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Hajdúdorogi Rendőrőrse H. Attila ellen könnyű testi sértés és garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

– police.hu –








hirdetés