A Hadházin kínálta bájait – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból

A Hadházin kínálta bájait – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból
Hajdú-Bihar – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 11 személyt fogtak el, közülük 10 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Az egyenruhások 33 személyt állítottak elő, ebből 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

A járőrök 2014. február 23-án 14 óra 14 perckor Debrecenben a Nagyerdei körúton láttak el szolgálatot, amikor a Hadházi út és a Kurta utca kereszteződésénél tetten értek egy nőt, miközben anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a 19 éves hajdúhadházi lakost tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt elfogták, a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították, majd meghallgatását követően őrizetbe vették. A szabálysértő gyorsított eljárásban – 72 órán belül – bíróság elé áll.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés