A gyorshajtás és a szabályszegés okozza a legtöbb közlekedési balesetet Hajdú-Biharban

Akt.:
A gyorshajtás és a szabályszegés okozza a legtöbb közlekedési balesetet Hajdú-Biharban
© Fotó: police.hu
Hajdú-Bihar – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság összegezte az év elmúlt időszakának közlekedésbiztonsági tapasztalatait.

Bár még véget sem ért, vitán felül áll: az idei első negyedéves statisztika szomorú képet fest a megye közlekedéséről. Összesen kilencen vesztették életüket két és fél hónap alatt Hajdú-Bihar útjain közúti balesetben. A megyei rendőr-főkapitányság a hónap elején sem elégedett meg a harang kongatásával, már akkor két kézzel verte a tamtamot: átfogó ellenőrzésbe kezdett, tájékoztatót tartott, autóroncsokkal sokkolt. Igaz, a fentiek okán erre megvolt az oka. A tragikus helyzetképet és a rendőrségi statisztikát legfeljebb csak kozmetikázza az adat, miszerint 2016 ugyanezen időszakához képest a súlyos sérüléssel járó balesetek száma 38 százalékkal, a könnyű sérüléses pedig 25 százalékkal csökkent. A jelek arra mutatnak, hogy marad a hatósági szigor.

Nem bánt kesztyűs kézzel a közlekedőkkel a rendőrség az elmúlt hetekben. Ahogy ígérték, hetekig tartó akciójukban volt, amikor az ittas vezetők kiszűrésére, a legutóbbi hétvégén pedig a biztonsági eszközökre fittyet hányókra fókuszáltak. Nem feledkeztek meg azonban a gyorshajtókról sem – legalábbis ez derül ki az év első két és fél hónapját összegző statisztikából. A fokozott ellenőrzések okát sem rejtették véka alá: többen – összesen kilencen – haltak meg az utakon, mint a tavalyi év ugyanezen szakaszában. 26 esetben végződtek súlyos, míg 77 esetben könnyű sérüléssel a karambolok.

A rendőrség emlékeztetett: február 24-től összehangolt akcióba kezdtek a balesetek megelőzése érdekében. Ettől a naptól március 14-ig a megye útjain valamivel több mint 57 ezer járművezetőt ellenőriztek. Az akció során 62 volánnál ülőnél jelzett a szonda, 33 sofőrrel szemben büntető feljelentést is tett a hatóság. Ennél jóval többen várhatnak sárga csekket gyorshajtás miatt: 1128 esetben intézkedtek a sebességtúllépőkkel szemben. Az adat annak fényében sokat mondó, hogy hosszú évek óta gyorshajtás miatt következik be a legtöbb baleset.

HBN–SZZSL



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés