A Győr után a MAFC is legyőzte az újfaluiakat

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: HBN archív
Berettyóújfalu – Meglepetésre vereséget szenvedett a Mezei-Vill az élvonalbeli bajnokság 21. fordulójában.

A MAFC BME otthonában vendégszerepelt az MVFC a férfi futsal NB I. alapszakaszának utolsó előtti, 21. fordulójában. Nagy István már az ötödik percben vezetést szerzett az újfaluiaknak, ám a félidő végén előbb egyenlítettek, majd fordítottak a hazaiak, vagyis 2–1-es MAFC vezetésnél jött a szünet.

Fordulás után növelte előnyét a pesti alakulat, de a hajdúságiakat sem kellett félteni, a 38. minutumban 4–4 volt az állás, ekkor úgy tűnt, döntetlen lesz a vége, ám az utolsó percben jött Sivák Péter (aki egyébként mesterhármasig jutott), és eldöntötte a mérkőzést, 5–4-re nyertek a fővárosiak, akik így elmondhatják magukról, hogy az ETO mellett csak ők tudták legyőzni a Mezei-Villt.

Turzó József legénysége a vereség ellenére 49 ponttal továbbra is magabiztosan tartja második helyét a tabellán. Az MVFC számára ezzel be is fejeződött az alapszakasz, az utolsó körben ugyanis az a Rákosmenti FC lenne az ellenfele Trencsényiéknek, amely időközben visszalépett.

HBN

A tények
MAFC BME Docler Akadémia–MVFC-Berettyóújfalu 5–4 (2-1)
Budapest, MAFC Sportcsarnok. Vezette: Herbály Péter.MAFC: Tyukász P. – Öreglaki N., Szeghy Sz., Sivák P., Kertész G. Csere: Ragadics K., Andorka K., Máthé A., Póta B., Csernai G., Fritz B., Rajnay G., Apatini M., Laucsek A. Vezetőedző: Marco Antonio Angulo Lopez.

MVFC: Mezei D. – Trencsényi J., Lovas N., Rábl J., Gál I. Csere: Nagy I., Nagy T., Szabó P., Siska G., Harmati T., Sánta J. A., Nagy B., László M. Vezetőedző: Turzó József.

Gól: Sivák P. (18., 20., 40.), Kertész G. (21.), Öreglaki N. (26.), illetve Nagy I. (5.), Trencsényi J. (25., 36.), Lovas N. (38.).

Sárga lap: Fritz B. (12.), illetve Nagy T. (26.), Gál I. (30.), Rábl J. (36.).

Piros lap: Szeghy Sz. (36.).



Sporthírek






hirdetés