A gyereknek boldogság, sok szülőnek fejtörés

Irány a nyár! A debreceni Benedek Elek Általános Iskola 2.b-seinek szó szerint kitörő öröme
Irány a nyár! A debreceni Benedek Elek Általános Iskola 2.b-seinek szó szerint kitörő öröme - © Fotó: Matey István
Debrecen – Van-e lehetőség nyári napközis ellátásra és kedvezményes étkezésre? – kérdezte a Napló.

  • Véget ért a tanév, kezdetét vette a nyári szünet. A gyerekeknek megkönnyebbülés, hiszen két és fél hónap pihenő vár rájuk, de bizony akadnak olyan szülők, akiknek fejtörést okoz, hogy kire bízzák az általános iskolás korú gyerekeiket.
  • Egy-két hetes szabadságok, nagyszülők, táborok megoldást jelenthetnek, emellett pedig Debrecen önkormányzata is köteles gondoskodni a debreceni lakhelyű általános iskolás korú gyermekek nyári felügyeletéről – ahogyan kötelező feladata az is, hogy napi háromszori étkeztetést biztosítson a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára.
  • A Napló az ügyeletes iskola és a szünidei étkeztetés kapcsán is érdeklődött.

Idén a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában hetente körülbelül kétszáz gyermek számára teszik lehetővé a gyermekfelügyeletet július 1. és augusztus 17. között. A nyári felügyeletet hagyományosan a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye koordinálja, ahol csaknem 3,4 millió forint áll rendelkezésre a feladat ellátására.

Jelentkezni a debreceni székhelyű általános iskolákba kiküldött formanyomtatványon lehetett, s a jelentkezési lapot május 15-ig kellett a gyermekvédelmi intézménybe eljuttatni. Munkáltatói igazolás, a család- és gyermekjóléti szolgálat igazolása is szükséges volt a törvényes képviselő és a gyermek adatai mellett. A jelentkezések száma magasabb, mint a korábbi években volt, emiatt hat csoportot szerveztek – tájékoztatott a polgármesteri hivatal.

Sport és vetélkedők

Azok a diákok, akik a nyári szünetben is az iskola falai között töltik mindennapjaikat, különféle előadásokat hallhatnak, bemutatókat láthatnak, vetélkedőkön vehetnek részt, továbbá könyvtárlátogatás, kézműves-foglalkozás és különféle sporttevékenység is szerepel a programok között, sőt életkornak megfelelően játékok is várják a nebulókat. Várhatóan a Debreceni Karitatív Testület is részt vállal a változatos programok szervezésében. A koordinációs tevékenységet idén is két személy látja el, 19 pedagógus a csoportvezetői feladatokat, három gyógy­pedagógus pedig a fogyatékkal élő, illetve problémás viselkedésű gyermekek egyéni foglalkoztatását végzi. Folyamatban van a diákmunkát és az iskolai közösségi szolgálatot vállalók szervezése is a közreműködésre.

A szünidei étkeztetés két héttel tovább, július 2-tól augusztus 31-ig tart. A napi háromszori étkezést – ahogy a nevelési év folyamán is – a Debreceni Intézményműködtető Központ közreműködésével szolgáltatják.

Étkezésre húszmillió

A térítési díjat az általános iskolákban alkalmazandó intézményi térítési díj szerint kell megállapítani. A nyári időszakra eddig 416 gyermeknek igényelték a szolgáltatást. Ez a szám változhat, mert még fogadnak jelentkezést, senkit nem utasítanak el, aki jogosult a szünidei étkezésre.

Az önkormányzat a szün­idei étkeztetés költségeire az idei költségvetésében 20 millió forintot különített el, amely lehetőséget ad arra, hogy a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek mellett további száz, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő is hozzájuthasson a meleg ebédhez. A rászorulókat az alábbi tíz helyszínen várják: Beregszászi Pál Szakgimnázium, Nagysándortelepi Gondozó Szolgálat, Petőfi-, Fazekas-, Vörösmarty-, Bocskai-, Csapókerti, Gönczy-iskola, Halápon a volt halápi iskola épülete és Dombostanya.

Öt nap, négy éjszaka

A hátrányos helyzetű gyermekek nyári üdültetésére idén is pályázatot hirdetett az önkormányzat. Ezúttal 3 millió forint van erre a célra, amely összesen 120 hátrányos gyermek üdülését teszi lehetővé a június 18. és július 13. közötti időszakban, 6 turnusban.

A táborok Sárospatakon, Szilvásváradon, Mezőkövesden, Tiszafüreden és Pusztafalun lesznek, az 5 nap, 4 éjszaka időtartamú táborozás alatt a szálláson és az étkezésen túl az önkormányzat helytörténeti ismereteket nyújtó, a természeti környezet felfedezését szolgáló, valamint sport- és szabadidős programokat is nyújt.

A résztvevőket mindössze a táborozás helyszínére utazás költsége terheli.

– Kiss Dóra –


Egy romantikus utazás pihentet és a kapcsolatnak is jót tesz
Debrecen - Akik rendszeresen járnak utazni, wellnessezni, azok tudják, hogy bizony gyerekekkel mindenhol számolni kell. Felnőttként nekünk kell alkalmazkodni, felvenni a tempójukat, tolerálni a hangulatingadozásukat, vigyázni az épségükre. A családbarát szállodák mellett ma már hazánkban is vannak „...