A gondozók havat is lapátolnak

Szatmári Károlyné Mezőcsáton él egyedül, mozgáskorlátozott, beteg, idős asszony. Hétfőn telefonált szerkesztőségünkbe, hogy a háza előtt és az udvarán nem tudja ellapátolni a havat.

A szomszédai meghaltak, fia Szlovákiában él, így senkire nem számíthat. Minden reggel jár hozzá a gondozószolgálat munkatársa, aki segít neki a ház körüli teendőkben, de a hólapátolást ő sem bírja. Ezért kérte a mezőcsáti városgondnokság segítségét, de kedd reggel még úgy tűnt hiába.

A mezőcsáti polgármesteri hivatal jegyzője, Mester Attiláné elmondta, hogy településük elöregedő, ezért majdnem minden utcában van a Szatmári nénihez hasonló beteg, idős ember. A közhasznú munkások természetesen segítenek ezeknek az embereknek, de hétfőn elsősorban az úton elakadt autókat mentették. A házigondozó szolgálat is jelzi, azokat a helyeket, ahova nem tudnak bejutni, de mivel sok hasonló eset van nehezen haladnak a munkával – mondta Mester Attiláné.

Odafigyelnek egymásra

Kistelepülés vagyunk, így mindenki ismer mindenkit. Tudjuk, hogy kinek nincs hozzátartozója, kinek milyen segítségre van szüksége – mondta Czeglédi Dezső Kisgyőr polgármestere. – Akinek tüzelőre van szüksége, annak azt adunk, akinek a hólapátolásban kell segíteni, abban segítünk. Szerencsére kevés az olyan idős, akinek ne legyen a faluban hozzátartozója. Őket a családsegítő szolgálat is figyeli, és segítséget nyújt nekik a napi teendőkben.

A gondozó feladata

Ha havat kell lapátolni, akkor havat lapátolnak, ha fát kell vágni, akkor fát vágnak a gondozóink, hiszen ez beletartozik a gondozói munkakörbe – tájékoztatott minket Nagyné Tarjányi Judit, a miskolci Területi Gondozószolgálat igazgatója. – Merem remélni, hogy a területünkön nem volt olyan eset, hogy dolgozóink ezt megtagadták volna. A gondozónő ugyanis a mindennapi életvitellel kapcsolatos feladatokat kell, hogy ellássa, persze csak abban az esetben, ha a rászorulónak nincs hozzátartozója, aki ebben segítene.

Kisebb településeken persze előfordulhat, hogy a városgondnokság segítségét kérik a gondozók, de Miskolcon ez nem lenne megoldható, hiszen egyéb más feladatuk is van a közmunkásoknak – vélekedett az igazgató.

NSzR