„A gázcsapot nem fogják elzárni”

Kritikus a helyzet Ukrajnában
Kritikus a helyzet Ukrajnában - © Fotó: Jeff J Mitchell/Getty Images
Budapest, Debrecen – Vezető magyar közgazdászok nem féltik a gazdaságunkat az ukrán válságtól.

Az ukrán-magyar kétoldalú gazdasági kapcsolatok nincsenek olyan jelentősek, hogy az azokban keletkező esetleges átmeneti zavar komoly lyukat üthetne a magyar költségvetésen – válaszolta a Napló megkeresésére Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.

Nem egy klubban…

A neves közgazdász szerint (aki ezt megelőzően az Állami Számvevőszék elnöke is volt) Magyarország abban érdekelt, hogy az európai gazdasági övezet nyugodt fejlődési trendben haladjon előre, márpedig az ukrajnai helyzet nyilvánvalóan okozhat átmeneti zavarokat a magyar-ukrán kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatokban.

– Mivel óriási országról beszélünk, az ukrán válság esetleges elhúzódása, vagy polgárháborús konfliktussá válása az európai pénzpiacok számára is fejfájást okozhat – fogalmazott Kovács Árpád, aki attól azonban nem tart, hogy Magyarország befektetői megítélésén rontana az ukrán helyzet. Ukrajnát ugyanis nem a feltörekvő kelet-közép-európai országok között tartják számon, azaz „nem egy klubban kártyázunk”.

Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. vezető elemzője másként gondolja. Elmondása szerint Magyarország befektetői megítélésén igenis ront az ukrán konfliktus, és ez a forint árfolyamában is tükröződik. (Igaz, szerint a Matolcsy-féle kamatdöntés is ártott annyit a forintnak, mint Ukrajna.) Úgy véli, erre az árfolyamromlásra azért valamilyen formában reagálnunk kellene.








hirdetés