A fővárosban hol érdemes lakást venni?

Akt.:
A költözködés mindig édes, de addig hosszú út áll előttünk, ezért mindenképpen tájékozódnunk kell!
A költözködés mindig édes, de addig hosszú út áll előttünk, ezért mindenképpen tájékozódnunk kell! - © Fotó: AFP
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Ellentmondásosan indult az év a budapesti újlakás-piacon, az adatok magukért beszélnek.

Miközben az új építésű otthonok kínálata csökkent, folytatódott a kereslet erősödése és az árak emelkedése. A Futureal-csoporthoz tartozó Cordia budapesti újlakás-piacot átfogó elemzéséből kiderül, hogy az első negyedév végén 6800 lakás várt vevőre, 9 százalékkal kevesebb, mint a negyedév elején.

A fejlesztők ezzel párhuzamosan – a két korábbi negyedévhez hasonlóan – 2230 otthon értékesítését kezdték meg, szemben az egy évvel korábbi 2700-zal. A keresleti oldal ugyanakkor tovább erősödött: az év első három hónapjában 2500-nál több lakás talált gazdára, ami 2017 harmadik negyedét 10, utolsó negyedét pedig húsz százalékkal múlja felül, vagyis a január-márciusi időszak az elmúlt két év egyik legerősebb negyedéve lett. Az erős keresletet szintén mutatja, hogy az idén meghirdetett projektek több mint egyharmada már el is kelt.

Négyzetméterárak

A budapesti szabad új építésű lakások átlagos négyzetméter­ára az év elején tovább emelkedett, így március végén már elérte a 730 ezer forintot, szemben a múlt év végi 705 ezer forintos átlaggal. Az eladó új lakások több mint negyede még mindig a XIII. kerületben található.

Budán átlagosan 784 ezer forintba kerül egy négyzetméter. Az árskála tetejét a belső budai kerületek bőven egymillió forint feletti fajlagos értéke jelenti, míg a nagy és sokszínű kínálattal rendelkező III. és XI. kerületekben 715-718 ezer forint az átlag.

Az új lakások ára és a bérleti díjak kerületenként és városrészenként is változatos képet mutatnak. Hosszútávú kiadás esetén az új, újszerű vagy azzal megegyező minőségben felújított (de nem luxus és nem panorámás) garzonok átlagosan 125 ezer, a kétszobás lakások 168 ezer forint havi bérleti díjért adhatók ki, míg a háromszobásokkal 200 ezer forint fölötti bevétel is elérhető.

Vajon megtérül?

– A lakáskiadást tervező ingatlantulajdonosok, befektetők szempontjából alapvető fontosságú kérdés a megtérülés, vagyis az, hogy a lakás vételára mennyi idő alatt jön vissza a havi bérleti díjakból. Bár tény, hogy a legmagasabb bérleti díjak azokat a kerületeket jellemzik, ahol az új otthonok átlagos négyzetméter­ára a legnagyobb, a vételárat mégsem az itt elhelyezkedő ingatlanok termelik ki a leg­gyorsabban” – hívja fel a figyelmet Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója.

A szakember szerint érdemes óvatosan bánni a legolcsóbb, külső kerületekkel is, hiszen – bár elvben itt ígérkezik a leggyorsabb megtérülés – ezeken a területeken annyira szűk a bérleti piac, hogy kockázatossá teheti a befektetést.

Változatos kínálatok

A kétszobás lakások piacán a legmagasabb havi bevételt a Nagykörúton belüli lakások biztosítják, átlagosan 190 ezer forintot, ám ez a legdrágább lokáció is, hiszen az új lakások átlagos ára meghaladja az 1,1 millió forintot négyzetméterenként.

Ennél is gyorsabb, akár négyhavi megtérülést ígérnek a belső kerületek Nagykörúton kívüli részei, lényegesen alacsonyabb lakásárak mellett: a VI., VII., VIII. és IX. kerület külső területein átlagosan 699 ezer forintos négyzetméterárral kalkulálhatunk.

A belvárosi kerületek után legnagyobb bérleti piaccal rendelkező 13. kerületben változatos kínálattal és befektetési lehetőségekkel találkozhatunk.

Minden, amit tudni kell

A Marina-parton a kétszobás lakások bérleti díja átlagosan meghaladja a 190 ezer forintot havonta, ehhez azonban magasabb, átlagosan 890 ezer forintos négyzetméterár társul. A kerület Angyalföldi részén alacsonyabb, átlagosan 145 ezer forintos bérleti díjért adhatók ki a kétszobás lakások, amivel az átlagosan 620 ezer forintos négyzetméterár 4 hónap alatt jön vissza. A XIV. kerület lakásárai és bérleti díjai az angyalföldihez hasonlóak, ám tulajdonosi szempontból előnyös, hogy kevesebb bérbeadóval kell versengenünk, mert a kerület nagyságához és lakosságához képest a rendelkezésre álló kiadó lakások száma itt igen alacsony.

HBN