A fővárosban folytatják a felkészülést a pólósok

Macsi Patrikékra még keményebb időszak vár
Macsi Patrikékra még keményebb időszak vár - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Öt edzőmeccs vár a debreceniekre, akikkel Széll Gábor nagyon elégedett.

A kedd délelőtti edzés után Budapestre utazott a DVSE OB I-es vízilabdacsapata. Miroslav Bajin együttese péntekig tartózkodik majd a fővárosban, s ezalatt összesen öt edzőmérkőzést játszik a Honvéd, a Vasas és a BVSC csapatai ellen – számolt be róla a klub honlapja.

Keményedik

A kerettel együtt utazott Széll Gábor erőnléti edző is, aki a felkészülési mérkőzések mellett arról gondoskodik, hogy a játékosok a szezonkezdetre a lehető legjobb állapotba kerüljenek.

– Nagyon elégedett vagyok a fiúk hozzáállásával, fiatalok és idősebbek, magyarok és idegenlégiósok egyaránt nagyszerű munkát végeznek, mondhatjuk, hogy minden a tervek szerint halad. Ezen a héten a felkészülésünk egy másik fázisba lép, és bár eddig sem volt könnyű dolga a játékosoknak, most még keményebb munka vár majd rájuk – árulta el a tréner.

A rajtra már kész lesznek

A szakmai stáb egyelőre még nem vár el túl sokat a vízilabdázóktól az edzőmérkőzéseken.

– A megszokottnál lassabbnak és fásultabbnak érezhetik majd magukat, de nem is az a célunk, hogy most legyenek topformában. Ha minden jól halad, a rajtra fizikálisan készen lesznek a fiúk, meglátásom szerint egy nagyon jó szellemiségű társaság jött össze, úgyhogy a játék összecsiszolódása sem fog gondot okozni – mondta az alapozásról Széll Gábor.

HBN