A fotóművész, aki elénk hozza az auschwitzi múltat

Több szerettét a vagonnál látta utoljára
Több szerettét a vagonnál látta utoljára - © Fotó: Janics Attila
Nyíregyháza – Más szemlélettel válogatta újra Auschwitzban készült képeit Janics Attila.

A bőr mélyébe ütött kék festék sem engedi elfeledni, hogy a nyíregyházi Markovics Gyulát hetven évvel ezelőtt Auschwitzban egy bármikor törölhető számsornak tekintették. A múltat egy A9318-as tetoválásban és emlékekben hordozza magában a túlélő.

– Egyre kevesebben vannak, akik, saját tapasztalataik alapján tudnak beszélni a koncentrációs táborról, pedig annak érdekében, hogy ne történhessen meg újra, nem szabad hagyni kirostálódni a tudatunkból. Élő múlttá kell tenni, hogy emlékeztessen mire képes az ember! – vallja Janics Attila, aki fotóival vállal részt ebből a közös feladatból; október 20-án a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központban nyílik kiállítása.

Valami nem ért véget

– Először szakmai példaképemet, jó barátomat kísérve jártam a táborban, aztán visszahívott a közeg, hogy saját lencsémen át újra szemügyre vegyem az ott történtek téglában, vassínekben, drótkerítésben vagy égbe nyúló fákban megmaradt emlékeit – mondja Attila, aki a Nyíregyházi Zsidó Hitközség lapja főszerkesztőjének biztatására januárban, a felszabadítás hetvenedik évfordulója alkalmából bemutatott tizenegy képet a zsinagógában.

Fotó: Janics Attila Fotó: Janics Attila ©

— Egy éve voltam utoljára Lengyelországban, azóta az élmények bennem élnek, dolgoznak, sőt kiegészültek a megismert túlélők történeteivel. Amikor Szirbek István művészettörténész az év eleji tárlat megnyitóján hangsúlyozta, hogy „ebben több van”, akkor bevillant egykori gitártanárom évekkel ezelőtt dúdolt dala: „valaminek még jönnie kell, hisz valami nem ért véget, valami még hátra van, s talán épp a lényeg” – idézte a fotóművész.

Görcsben tartó emlék

A mostani kiállítás tehát a korábbinak a folytatása, amelyben leginkább az élő múltat igyekszik elénk tárni Janics Attila. „A tekintetnél is beszédesebbek voltak Brenner Erzsébet összekulcsolt, megráncosodott kezein meg-megfeszülő izmok, inak, miközben arról beszélt, hogy a vonatról leszállva, némelyik szerettét utoljára látta. A máriapócsi idősek otthonában felkeresett asszonyról is nézhetők majd fotók.”

Az esemény meghívóján is ő szerepel, mellette Attila mestere Schram András egy sejtelmes tükörképen. „Ő azt mondta egyszer, hogy bennem látja fiatalkori önmagát, az élő múltja vagyok tehát” – mondja mosolyogva az alkotó. A plakát alján napnyugta látványa terül el. A hazafelé úton utoljára kattintott fotó azt sugallja: a dolog elmúlt, bevégeztetett, de holnap új nap kel, s ami volt, él bennünk tovább.

HBN–HABE


Igazi múltat a jövőnek!

A fotográfus egy videós barátjával két túlélő történetét dokumentálta és már felvették a kapcsolatot egy harmadikkal.

Amint anyagi támogatóra találnak egy nívós filmet szeretnének készíteni a nyersanyagokból, hogy oktatási intézményeknek adhassák azt. Fontosnak tartják, hogy a fiatalok autentikus forrásból tanuljanak a történelmünk ezen részéről.









hirdetés