„Robbant” a vegetáció

Hajdú-Bihar - A kifejezetten télies tavasznyitányt szűk két hét alatt nyáriasan meleg és szárazság váltotta.

Az úgynevezett meridionális áramlási kép fontos jellemzője a változékonyság, a sok esetben szélsőségek között csapongó idő. Az idei tavasz eddigi részénél jobb példát keresve sem találhatnánk erre: márciusban erős csapadékhajlam és ismétlődő hidegbetörések a téli évszak legzordabb periódusát okozták, majd április elejétől hirtelen elapadt a csapadék, száraz, napos volt az idő, tartós, nyári meleggel. A második tavaszi hónap vaskos pozitív hőmérsékleti anomáliával rukkolt elő, a 16-17 fok közötti havi középérték 5-6 fokkal volt magasabb a megszokottnál. A 10-15 nyári-, azaz plusz 25 fok feletti maximumhőmérsékletű nap mellett 29-én az első hőségnapot is behúzta a korán érkezett nyár, többfelé emelkedett ezen a napon 30°C fölé a hőmérő higanyszála.

A virágzás hónapja

A száraz levegőben bőséges napsütés nevelte a vegetációt, mintegy 30-40 szzalékkal több napfényes órát jegyzett a hónap, mint általában szokott. Rendkívül gyors fejlődésnek indultak kultúrnövényeink is, a hideg márciusban összeszedett lemaradást hamar behozták az állományok. A hónap első dekádjában a korai csonthéjasok már kivirágoztak, ezeket röviddel követték az almatermésűek. A második dekád közepén a repce virágzása is megindult, majd a hónap végére kalászba indult a korai árpa, illetve a méhészek örömére az akác is a méhek számára „repülhető” időben kezdett virágozni.

A vegetáció robbanásszerű fejlődésével kihívást jelentett lépést tartani az aktuális munkák ütemezése terén, ugyanakkor a száraz időben kevesebb gombás, baktériumos fertőzés veszélyeztette növényeinket. Erősebb volt viszont a rovarkártevők rajzása, azonban a növénykultúrák is hamarabb kinőttek a levél és/vagy virágkártételre érzékeny stádiumukból.

Még volt talajnedvesség

Sokat javult a nedves ősz, tél és tavaszelő során kialakult súlyos belvízhelyzet: a napi 3-4 milliméter fölé ugró párolgási ráta mellett csapadékból csak a hónap legelején hullott számottevő mennyiség. A második dekádtól csupán 10-15 milliméter csapadékot lehetett mérni a Tiszántúl északi felén, s a hónap területi átlaga is mindössze 25-35 milliméter volt errefelé. Ez bő 20-30 milliméter hiányt jelent a sokéves átlaghoz képest, de a talajok bőséges készletei – a laza homoktalajok kivételével – még elegendőek a növényállományok számára. A felszín viszont a legtöbb helyen erősen kiszáradt a hónap végére, így a sekély vetésű és kiskerti növények számára már elkelt az öntözés a nyári melegben.

- Debreceni Egyetem – AKIT DTTI Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ -