A folyási polgármester zuhanása

Folyás – Tizennyolc évig volt Folyás első embere, ám egy hajnalban rosszul lett.

Korán keltem, megittam a kapucsinómat, visszafeküdtem, de különösen éreztem magam. Később már alig bírtam felkelni, elnehezült a bal oldalam. Az ügyeletről elvitt a mentő. Hogy mi történt, máig sem tudom, az agyérfestést nem vállaltam. A kórházban végig attól féltem, hogy elborul a tudatom; az őrülés határán álltam. Bénának éreztem a bal oldalam.

2010. október 10-én történt a baj, egy héttel voltunk túl a választáson, amelyen hatodszor lettem Folyás polgármestere. A klinikáról hazakerülve szinte folytatódott a durva kampányidőszakot jellemző hangulat, s éreztem, hogy képtelen leszek küzdeni.

Meglehetősen rossz fizikai és idegi állapotban „jóakaróim tapintatos sürgetésére” aláírtam a lemondásomat. Nem tudtam, mit cselekszem. A betegség és ez a jogilag előkészítetlen lépés tönkre tette a család életét. Négy gyermekem közül kettő még tanul, az idősebb Művészeti Szakközépiskolás, most kezdené az utolsó évet, a kicsi az ötödik osztályt – de teljesen kilátástalan a jövőnk. Nem az a legfőbb napi gond, hogy hosszú idő óta gyűlnek a kifizetetlen csekkek, hanem az, hogy lesz-e mit enni.

Miközben a középkorú asszony minderről mesél, meg nem áll a keze. Szemüvegéhez nyúl, szemét törli, haját csomózza, gesztikulál.

A csapások nem két éve kezdődtek, de addig állta a sarat. Az első férjét, akitől három gyermeke van, a játékszenvedély gyűrte le, a casinóban elvesztette az egész vagyonukat. A második férje – kitől a most tíz éves leánya született – megelégelte, hogy a polgármester feleségnek a munka az első. Mályiné azelőtt a vendéglátásban dolgozott. Szüleit váltotta, akik 41 év után tették le a lantot.

Folyás 1992-ben lett önálló település, akkor – és azóta még ötször – polgármesterré választották. Ha legutóbb nem indul, vagy elveszíti a választást, most a feje se fájna: az akkor érvényes tövény szerint úgynevezett előrehozott polgármesteri nyugdíj illetné meg, ám a lemondása miatt ettől elesett. (Azóta a törvényt hatályon kívül helyezték.) Mindenesetre benyújtotta kérelmét az ellátásra, ám a „lemondás” szó miatt elutasították. A törvény ebben az eljárásban nem ismer méltányosságot. Pedig szerinte a „lemondás”, illetve a „rendkívüli lemondás” között óriási a különbség. Majd’ két évig kereste az igazát, mindhiába. Pedig nem azért indult hatodszor is a választáson, hogy megnyerje, s három hét múlva lemondjon. Nagyon méltánytalannak érzi, hogy 18 év után így magára hagyták, és most határtalan szegénységben él. Harminc év szolgálati idővel a háta mögött a leszázalékolását intézné, azonban a kivizsgálásokra járást sem idegileg, sem anyagilag nem bírja. Pedig – mint mondja – a fizikai és a szellemi munkára egyaránt képtelen.

A vályogházuk sok évvel ezelőtti felújítására felvett kétmilliós hitel, majd a hitelkiváltó hitelek összege mára ismét meghaladja a kétmilliót. A törlesztésre nem elég a családi pótlék. Havi jövedelme mindössze 22 ezer 800 forint foglalkoztatást helyettesítő támogatás.

Papíron a képlet egyszerű: egy nő, aki lemondott a munkahelyén, s még csak 55 éves, nyugdíjra tehát nem jogosult. Méltányosság nincs, a falu segítőkész emberei hasonló anyagi gondokkal küzdenek. Ha valamilyen változás következtében elveszíti az ellátását, a családi pótlékot pedig elviszi a bank, semmi jövedelme nem lesz, hajléktalanná válhat. Talpon csak úgy maradhat, ha csoda történik. Ez az egyetlen reménye.

Pedig tizennyolc évig volt megbecsült polgármester – a szavazók többségének akaratából.

Szabó Katalin