A földrengés sújtotta Nepálba indul a DEKOM

Akt.:
A földrengés sújtotta Nepálba indul a DEKOM
A földrengés sújtotta Nepálba indul a DEKOM - © Fotó: AFP
Debrecen – A debreceni orvoscsapat csütörtökön érkezik a földrengés sújtotta himalájai országba.

Szerda délelőtt repülőre ül és katari átszállással Katmanduba repül a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának (DEKOM) négy tagja, hogy részt vegyenek a hétvégi, a Richter-skála szerint 7,9-es erősségű földrengés áldozatainak felkutatásában, ellátásában. A hétfői esti hírek szerint a fővárost is magába foglaló Katmandu-völgyet sújtó katasztrófában már 4 ezer fölé emelkedett a halottak és 7 ezer fölé a sebesültek száma. Ezek a számok azonban közel sem tekinthetőek véglegesnek.

– A nepáli közigazgatás gyönge. Mivel a nagy többség engedély nélkül építkezik, és egy-egy házra az újabb generációk hivatalos bejelentés nélkül ráépítenek egy szintet, az áldozatokról szóló adatok közel sem fedhetik a valóságot – mondta el a Naplónak dr. Késmárky András, a DEKOM vezetője, aki néhány hónapot orvosként eltöltött már a körülbelül 30 milliós országban a kétezres évek elején (nemrég írtunk róla). A csapatot dr. Kiss Csaba, dr. Zakupszky Zoltán, Gulyás Sándor és Késmárky András alkotja. – A fővárosi infrastruktúra tönkrement, de a katmandui repülőtér már fogad. A leszállást követően eldől, hogy elegendő-e egy helyi, az európai színvonalat meg sem közelítő kórházban ellátni a sérülteket, vagy szükség van ránk a romok alóli mentésnél is. Mindkettőre készen állunk – mondta a csoportvezető.

A DEKOM másfél millió forintot fordít az akcióra, a különleges mentőorvosok a jövő hét elején térhetnek haza.

HBN-RaL


Posted by Dekom on 2015. április 28.









hirdetés