A fogyasztót pedig védeni kell

Debrecen – Kijelölték az idei évben is a fogyasztóvédelmi ellenőrzési területeket.


Jóváhagyta a nemzeti fejlesztési miniszter az idei évre tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programot. Továbbra is a fogyasztók testi épségének, egészségének, és vagyoni biztonságának védelme került a vizsgálatok középpontjába.

Speciális labor

A webáruházakat új, korszerű internetes laboratórium segítségével vizsgálják, míg a műszaki és vegyipari laborokban háztartási kisgépeket, játékokat, gyermekgondozási termékeket tesztelnek majd.

Elfogadták az idei évre vonatkozó ellenőrzési tervet, mely meghatározza a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a kormányhivatalok fogyasztóvédelemért felelős egységeinek az idei évi ellenőrzési területeit. A programot úgy állították össze, hogy a lehető leghatékonyabban lehessen kiszűrni a piacon lévő veszélyes termékeket, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, és a fogyasztók érdekeit sértő szabálytalanságokat. A vizsgálatok sorai közt helyet kaptak a korábbi években tapasztalt gyakran kifogásolt területek is, mint az árfeltüntetés, árfelszámítás, a szavatossági, jótállási kifogások intézése, a termékbemutatókon tapasztalt visszaélések, vagy éppen a szénmonoxid riasztók vizsgálata.

Profi gépparkkal

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkáját az idén egy speciálisan az online kereskedelem jogsértéseit kiszűrő, úgynevezett internetes labor segíti majd. Az uniós forrásokból megvalósult labor professzionális gépparkkal és speciális szoftverrel rendelkezik, melyek hatékonyabbá teszik a fogyasztóvédelmi szakemberek munkáját abban, hogy kiszűrjék a szabálysértő, és fogyasztókat megtévesztő honlapokat. Ellenőrzik a digitális tartalmakat, az alkalmazáson belüli vásárlásokat, az ingyenes kipróbálásra kínált lehetőségeket és a kuponokat értékesítő oldalakat is. A weboldalak ellenőrzése egész évben, folyamatosan zajlik majd, hogy a fogyasztók nagyobb bizalommal vásárolhassanak termékeket, szolgáltatásokat az internetek keresztül. Januárban életbe léptek azok a jogszabályi szigorítások, melyek a termékbemutatóval egybekötött értékesítést végző vállalkozásokra vonatkoznak. A következő hónapokban ezeket is fokozottan ellenőrzik.

HBN








hirdetés