A flamenco zsenije Debrecenben

A flamenco zsenije Debrecenben
Debrecen – Paco De Lucía lép fel március 27-én a XX. Debreceni Tavaszi Fesztiválon a Főnix Csarnokban. A művész neve egybeforrott a flamencóval.

A flamenco olyan stílus, amit szinte mindenki ismer, nagyon sokan szeretik is, hiszen szép, szenvedélyes, lírai és egy kicsit egzotikus is. Ő a stílus koronázatlan királya, a legnagyobb élő gitárosok között tartjuk számon. Paco nyitottsága és lankadatlan alkotókészsége révén valódi párbeszédet teremtett a flamenco és a brazil ritmusok, a dzsessz, illetve a klasszikus szerzők zenéje között.
Három közös lemeze jelent meg Al Di Meolával és John McLaughlinnal, ugyanennyi saját zenekarával, a Paco de Lucía szextettel, melyben fivérei is zenélnek.

1981-ben rögzítették John McLaughlinnal és Al Di Meolával a világsikert arató Friday Night in San Franciscót. A három gitárvirtuóz felvétele évekig vezette a különböző slágerlistákat, és sorra döntötte meg a lemezeladási rekordokat. 1998 után kevés turné és hosszas hallgatás következett, majd Cositas Buenas címmel 2004-ben jelent meg 26. lemeze, mely hamisítatlan latin hangulatot áraszt, s ezért Los Angelesben megkapta az év legjobb flamencoalbumáért járó Latin Grammy-díjat is. Több albuma egyaránt magában foglalja a hagyományos és a modern flamenco stílust. Megnyitotta az utat a flamencónak egy új megközelítése felé, gyakran a modern dzsesszzenészekhez, előadókhoz hasonlítják. 2004-ben elnyerte a Prince of Asturias művészeti díjat. Filmzenéket is komponált, sőt játszott is olyan filmekben mint a Carmen (Carlos Saura), a La Sabina, vagy a The Hit.
Debreceni koncertjén öt hangszeres zenész (gitár, basszus, harmonika, szintetizátor, ütőhangszerek), két énekes és egy táncos kíséri majd.

INFO
Belépőjegy: 3900 Ft, 5500 Ft, 6900 Ft. Jegyek kaphatók: Apolló mozi, Kölcsey Központ, Tourinform iroda, Interticket (www.interticket.hu). A koncertet a Budapesti Tavaszi Fesztivál, az OTP Bank Nyrt. és a MOL Nyrt. támogatja.