2012.03.16 20:46; Frissítve: 2012.03.16 20:46


A fiatal Loki a Siófok ellen is bizonyította, helye van a legjobb nyolc csapat között a bajnokságban

A fiatal Loki a Siófok ellen is bizonyította, helye van a legjobb nyolc csapat között a bajnokságban
Kézilabda – Kezdjük a lényeggel: a DVSC-Fórum fantasztikus teljesítménnyel, 31–26-ra legyőzte a bajnoki tabella harmadik helyén álló Siófok gárdáját, s ezzel elméletileg szerzett annyi pontot, ami az alapszakasz végeztével a legjobb nyolc közé jutáshoz elegendő lesz. Ha a hajrában nem születnek bombameglepetések az Alcoa és a Békéscsaba meccsein, akkor a debreceniek az 5. helyért csatázhatnak a rájátszásban.

alt hiba beküldése

A középmezőnybeli szereplésre igencsak rászolgáltak a hajdúságiak, ugyanis az utolsó szalmaszálként emlegetett Siófok elleni hazai meccsen mindent kiadtak magukból, és nagyon jól játszottak. Az első játékrészben az történt a pályán, amit Köstner-mester a meccs előtt kért tanítványaitól: zsigerből agresszívan védekeztek a cívisek, az első 30 percben mindössze 10 gólt kaptak a piros-fehérek, ennek is köszönhetően háromgólos előny birtokában vonulhattak pihenőre a debreceniek. A történet egészéhez tartozik, hogy Király Annamária brillírozott a kapuban, szinte őrületbe kergette az ellenfél játékosait.

A „királyi parádé” a pauzát követően is folytatódott, a kapusnak még arra is volt energiája, hogy kapusedzőjét, Bíró Imrét „húzza egy kicsit”. Mindez belefért, hiszen támadásban is jól teljesítettek a lokisták, többen is átlagon felüli produkcióval rukkoltak elő. Kudor Kitti nemcsak vezéregyénisége volt a csapatának, de biztos kézzel értékesítette a helyzeteit is. Siska Pálma év eleji formában bombázta az ellenfél kapuját, s az sem vetette vissza, hogy egy ütés következtében felszakadt az ajka, s vérző szájjal kellett játszania.

Kiemelendő még, hogy Dakos Noémi szinte varázsolt az ellenfél hatos vonalánál, a beálló Rodolfóhoz hasonlóan szólhatott volna a siófoki védőfal tagjainak, hogy csak a kezét figyeljék, ugyanis bárhogy érkezett a labda a közelébe, egy pillanat múlva már a kapus mögött a hálóban pihent a játékszer.

Bár voltak kimagasló teljesítmények, a Loki minden tagja megérdemli a dicséretet, hiszen valamennyien hozzátettek a csapat ragyogó sikeréhez.

A DVSC-Fórum a jövő héten szombaton, Érden fejezi be az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának küzdelmeit.

Tények

DVSC-FÓRUM - SIÓFOK KC-GALÉRIUS FÜRDŐ 31-26 (13-10)

Debrecen, 1300 néző. V: Dobrovits, Tájok

DVSC: KIRÁLY – Slakta 1, BÁLINTOVÁ 3, KARALYOS 2, SISKA 8, KUDOR 10 (4), Kazai. Csere: Makai (kapus), DAKOS 7, Szilágyi Á, Karnik Sz., Bohus-Karnik M. Edző: Köstner Vilmos.

SIÓFOK: HERR O. – Bódi 1, De Souza, SZALAI B. 5, ÁBRAHÁM 4, BOGDANOVICS 8 (1), Szepesi 6 (6). Csere: Lajtos (kapus), Németh Cs., Kiss O., Herr A. 2 (1). Edző: Imre Vilmos.

Az eredmény alakulása. 8. p.: 4-2. 19. p.: 9-6. 27. p.: 12-9. 38. p.: 18-13. 47. p.: 23-20. 53. p.: 26-20.

Kiállítások: 6, ill. 2 perc.

Hétméteresek: 6/4, ill. 11/8.

MESTERSZEMMEL

Köstner Vilmos: – Nagyon jól védekeztünk, és koncentráltan támadtunk. Fiatal csapatom kiharcolta ezt a sikert, és megérdemelné, hogy az alapszakasz végén a középmezőnyben zárjon!

Imre Vilmos: – Az első félidőben a támadójátékunk, a másodikban védekezésünk volt gyengébb. Kicsit jóllakott csapat benyomását keltettük, míg a DVSC remekül küzdött.

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2