A Ferencváros tartott jobb főpróbát

A Ferencváros tartott jobb főpróbát
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A Loki kikapott a Fraditól, reméljük, az Európa Liga-selejtezőn jobban teljesít.

Két olyan csapat adott egymásnak randevút a Nagyerdei Stadionban rendezett edzőmérkőzésen csütörtök délután, amely egyaránt az Európa Liga-selejtezőre készül, a DVSC-TEVA a montenegrói Szutjeszkával találkozik hazai pályán egy hét múlva, a Ferencváros pedig a holland Go Ahead Eagles otthonában lép pályára július 2-án. Mindkét gárdának ez volt tehát az EL-főpróbája, vagyis igyekeztek a lehető legerősebb összeállításban kezdeni a felek az eső áztatta gyepen.

Új kapussal

A Loki kapuját az egy napja igazolt horvát Radosevic védte, ahogyan a szintén a nyáron érkezett szélső, Horváth Zsolt is helyet kapott a kezdőben.

Tapogatózással kezdődött a találkozó, pontosabban egyik csapat sem tudott nagyobb nyomást gyakorolni az ellenfelére. Ez az első húsz perc után változott meg, amikor egyre veszélyesebbé vált a Debrecen, előbb Horváth elől tisztáztak az utolsó pillanatban, majd Bódi riogatott lövésével, ami végül levágódott. Nem sokkal később Nagy tornáztatta meg Radosevicet.
A kiegyenlített játékból nem igazán következett az, hogy a Fradi megszerzi a vezetést, pedig ez történt: Busai lépett meg a védőktől a jobb oldalon és félmagasan a hálóba lőtt.

A szünetben megállapíthattuk, hogy a némileg szokatlan összeállításban – Horváth érkeztével, illetve Jovanovic jobbhátvédként, valamint Szakály középen szerepeltetésével – kezdő DVSC nagyjából a már meglévő erényeit próbálta megcsillantani, labdabiztos futballja most is működött, nyilván lesz ez még jobb is a hamarosan induló idény során.

Varga-bomba

A második félidőre kettőt is cserélt Kondás Elemér, Horváth és Balogh ment le, Mihelic, illetve Tisza jött be frissíteni a hazaiak játékát. Az 56. percben azonban váratlanul megszerezte a második gólját is az FTC: Varga Roland tekert a sorfal mellett a kapuba egy 25 méteres szabadrúgást.

A játékrész derekán újabb három cserét hajtott végre a hajdúsági szakmai stáb, ebből azért már következtethettünk, hogy a folyamatos és gördülékeny futballnak lesznek akadályai a piros-fehérek részéről.

Ettől függetlenül akadtak lehetőségei a házigazdáknak, a végén Sós lőhetett volna gólt, ám maradt a vereség ténye.
A DVSC-TEVA együttesének ennél majd többet kell nyújtania a jövő héten az FK Szutjeszka ellen ahhoz, hogy meglegyen a várt továbbjutás, de az a tétmeccs nyilván más lesz, mint egy felkészülési találkozó.

HBN-TN


Edzőmeccs

DVSC-TEVA – Ferencváros 0-2 (0-1)

Nagyerdei Stadion. Vezette: Nazsa T.

DVSC: Radosevic – Jovanovic (Nagy Z. 67.), Brkovics, Mészáros (Morozov 67.), Korhut – Bódi (Sós 67.), Varga J., Szakály (Zsidai 67.) – Kulcsár (Sidibe 67.), Balogh N. (Tisza 46.), Horváth Zs. (Mihelic 46.)

FTC: Dibusz (Jova 46.) – Valencsik, Mateos (Nalepa 46.), Cukic, Ramírez (Haris 46.) – Nagy Á., Gyömbér (Lamah 46.) – Nagy D., Böde (Gera 46.), Busai (Varga R. 46.) – Popov

Gól: 0-1 Busai (43.), 0-2 Varga R. (56.)








hirdetés