A felelős vállalatoké a jövő

Debrecen – A fogyasztó elvárja, hogy környezettudatos termékek, szolgáltatások közt válogathasson.

Növekszik a társadalmi és gazdasági fejlődésért stratégiai megoldásokat megvalósító közép-európai vállalatok száma és egy 2017-ben életbe lépő EU-s előírás szerint a nem pénzügyi és diverzitási jelentések súlya is.

A jelentősége nő

A vállalatok fontos szerepet játszanak számos sürgető társadalmi és gazdasági, például környezetvédelmi és munkanélküliséggel kapcsolatos probléma megoldásában – derül ki a Deloitte közép-európai vállalati társadalmi felelősségért felelős (CSR) vezetők körében végzett felméréséből. A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása, hogy a közép-európai vezetők 84 százaléka szerint a magánszektor fontos szerepet játszott az egyes országok társadalmi és gazdasági problémáinak megoldásában. A válaszadók harmada látja úgy, hogy a felelős vállalatirányítás el fogja érni azt az érettségi szintet, ahol a társadalmi és környezetvédelmi kérdések kezelése az üzleti modellek részét fogja képezni. Ráadásul az Európai Unió 2017-től a legnagyobb uniós cégek számára előírja a nem pénzügyi jelentések készítését, tehát a vállalatok környezetvédelmi és társadalmi területen végzett tevékenységének a jelentősége nőni fog.

Tudásalapú gazdaság

Mit tartogat a jövő a felelős vállalatok számára? A válaszadók 96 százaléka országa társadalmi és gazdasági fejlődésének legjobb esélyét abban látja, ha vállalkozásuk hozzájárul a gazdaság versenyképességének növeléséhez. Szerintük a CSR-programok pozitívan befolyásolják a munkaerőpiac alakulását, bővítik a tudásalapú gazdaságot, illetve gyarapítják a szellemi tőkét. A fogyasztók elvárják, hogy a piacon társadalom- és környezettudatos termékek, illetve szolgáltatások közül válogathassanak. A társadalmi felelősségvállalás útjára lépő vállalatok ezért további növekedést, valamint egyre professzionálisabb CSR-megoldásokat prognosztizálnak.

HBN

Címkék: ,







hirdetés