A fejlődés elkötelezettje

Serdült János Csaba
Serdült János Csaba - © Fotó: magánarchívum
Bihartorda - Serdült János Csaba frissen megválasztott polgármester tervei között szerepel, hogy befektetőket csábítson a településre.

Szorgalmazni fogja az infrastruktúra javítását, különös tekintettel a csatornázásra és az utak állapotára. Az aszfaltozott utak arányát is növeli igyekszik majd, ezekhez szeretné kihasználni a pályázati forrásokat, egyéb lehetőségeket is. Mint lapunknak elmondta, Bihartordán elindult egy folyamat, melynek során szeretnék a települést szebbé, jobbá, élhetőbbé tenni, ehhez fog ragaszkodni polgármestersége során. Serdült János Csaba (független) a vasárnapi voksoláson a szavazatok 80 százalékát szerezte meg.

A kistelepülés frissen megválasztott polgármestere Bihartordán él, lokálpatriótának tartja magát. Az elmúlt nyolc évben képviselőként és alpolgármesterként szerzett közigazgatási tapasztalatot. A vasárnapi megmérettetésen függetlenként indult és fölényesen nyerte a szavazást két másik jelölttel szemben.

HBN


Bihartorda - A három független jelölt közül Serdült János Csaba nyert. Serdült János Csabát választották meg Bihartorda új polgármesterének vasárnap – tájékoztatta a Naplót Petrucz Sándor, a település jegyzője. Elmondta, Bihartorda új vezetője 325 szavazatot kapott, ezzel fölényesen nyert. Rajta ...