A fejekben sok a téves elképzelés és rossz minta

Akt.:
Manapság sok ifjú házas – akár gyerekkel is – ugyanúgy bulizik, fesztiválozik, tehát egyáltalán nem ért véget az élete
Manapság sok ifjú házas – akár gyerekkel is – ugyanúgy bulizik, fesztiválozik, tehát egyáltalán nem ért véget az élete - © Fotó: AFP
Debrecen – „A társadalmi elvárások is mások manapság, mint 50 éve, sokkal kevésbé »erőltetik« a házasságot.”

Haverok, akikkel a legőrültebb bulikat éltük át, barátok, akik a legféltettebb titkainkat ismerik – hogyan is felejthetnénk el őket? Minden ember számára van egy meghatározó időszak az életében, amikor átélte az első szerelmet, a legemlékezetesebb tetteit véghez vitte. Fiatalon kevesen ismerjük a lehetetlent, hiszen az élet még nem adott elég pofont, hogy felébredjünk a saját álomvilágunkból. Ahogy telnek az évek, úgy komolyodunk, rájövünk, hogy semmi nem olyan egyszerű, mint azt gondoltuk. Végül pedig már csak a barátok maradnak számunkra, akik emlékeztethetnek minket a gondtalan fiatalkorra. Ezért is olyan nehéz kiszakadni a körből, leválni a falkától, majd félve lépkedni az ismeretlen felé, amelyről oly sok rémisztő történetet hallunk. De vajon valósak a félelmek?

Eltérő feltételek

– Általában a baráti kör, a kortárs kapcsolatok hatása elég erős. De elég lehet a csapatból egyetlen ember, aki házasságra adja a fejét, hogy elinduljon a házasodási hullám.

A haverok közül elsőnek nősülni is kicsit ciki, számítani lehet a heccelődésre, de utolsónak lenni még inkább az.”

– Alapvetően azonban mindenkinek magának kell döntenie arról, hogy házasodik-e, mindenki a saját sorsáért felelős. A társadalmi elvárások is mások manapság, mint 50 éve, sokkal kevésbé „erőltetik” a házasságot, nem néznek ferde szemmel azokra, akik együtt élnek. Szerintem nemcsak a mai kor emberei félnek az elköteleződéstől, régen sem volt ez másképp. Tipikus vicctéma a nős férfi panaszkodása: vége a gondtalan életnek, nincs több buli, vége a meccsnézésnek és még a hűsítő se esik olyan jól. De ezzel szemben azt is láthatjuk, hogy manapság sok ifjú házas – akár gyerekkel is – ugyanúgy bulizik, fesztiválozik, tehát egyáltalán nem ért véget az élete. Azt se felejtsük el, hogy nemcsak rosszat hozhat a nősülés egy férfi életébe, hanem nagyon sok pozitív oldala, előnye is van a házasságnak. Vannak azonban tudósok, akik már megkongatták a vészharangot. Azt mondják, hogy mivel a szex egyre könnyebben elérhető házasságon kívül is, a férfiak számára egyre kevésbé lesz fontos a nősülés – hívta fel a figyelmet Lindák Linda.

Önmagában kevés a szerelem

A szakértő szerint mindegy, hogy férfi vagy női szemszögből nézzük a helyzetet, a véleménye ugyanaz. Először is, a szerelem a jó házassághoz önmagában kevés. Sőt, nagy szerelem nélkül is lehet boldog, sikeres a párkapcsolat. Fontos viszont, hogy a pár azonos értékeket valljon, hasonló legyen a világnézete, legyenek közös céljaik. Tudjanak egymással őszintén, nyíltan, egyenesen kommunikálni. Szeretetüket mindennap kimutassák a másik felé, tudják megbeszélni és megoldani a konfliktusaikat. – Szívem szerint minden pár számára kötelezővé tenném a házasságkötés előtti tanácsadást, tréninget, ahol megtanulhatják, hogy miként is működtethetik sikeresen a házasságukat. Nagyon sok téves elképzelés és rossz minta él ugyanis a fiatalok fejében. Egy kis tanulással és nagy tudatossággal elkerülhető lenne a válások magas száma. Amit még fontosnak tartok, az az, hogy a fiatalok szerezzenek tapasztalatokat, utazzanak, éljenek, mielőtt házasságot kötnek. A túl korai elköteleződés sok későbbi probléma forrása lehet – tette hozzá a párkapcsolati tanácsadó.

NE


Ha a pár kapcsolata komoly, esetleg szóba került már a házasság is, akkor a váratlanul érkező baba nem fog komolyabb gondot okozni
Debrecen - Ahogy létezik az „ara para”, sokszor a férfiak is pánikba esnek a házasságkötés előtt – mondja a szakember. Reggelig tartó bulizások, hétvégi grillezés és focimeccsnézés a haverokkal – melyik férfi ne szeretné ezt a mesterhármast? Ezzel szemben, ha belegondolunk abba, hogy mindezt felv...