A fakanalat labdára cserélték

A fakanalat labdára cserélték
A labdarúgás egyre népszerűbb a hölgyek körében is, ezt jól bizonyítja, hogy 9 csapattal indult a rajt a Békés megyei női keresztpályás labdarúgó bajnokságon.

Az év során minden csapat egy alkalommal tornát rendezett, s így a 9 torna összesített eredménye adta a végső sorrendet. A finálét Békéscsabán rendezték, ahol a megyénket képviselő püspökladányi csapat nagyszerű helyezést ért el: a fordulót a ladányi lányok nyerték, s összesítésben mindössze 4 ponttal lemaradva a győztes gárda mögött a második helyen végeztek – a legkevesebb kapott góllal!

A kilátogatók színvonalas, gyors játékot láthattak minden mérkőzésen, ahol egyaránt jól érezték magukat a játékosok és a szurkolók is. A végeredmény szoros meccsek alapján alakult ki. A püspökladányiaknál minden játékos kitett magáért, és ez az eredményeikben is megmutatkozott.

A jelenlegi csapat minden eddiginél erősebb és sikeresebb: 4 éve zsinórban nyerik a megyei bajnokságot, így képviselve a megyét az Országos Diákolimpián. Télen sem tétlenkedik a csapat, hiszen Karcagon a Mikulás-kupán és Debrecenben a Karácsony-kupán is az első helyen végeztek.

Lábteniszben is

De nem csak a foci területén hanem a lábteniszben is kiemelkedik a lányok teljesítménye. Az idén Gödön rendezték meg az országos döntőt, melyen a ladányiak A és B csapata is a legjobb négy közé került a 13 csapatot felvonultató mezőnyben. Végül a Bai Krisztina, Papp Andrea, Tóth Angelika alkotta „A” csapat leiskolázva a mezőnyt, szettvesztés nélkül gyűjtötte be az újabb aranyérmet mind a trió, mind a páros kategóriában. A Tóth Évával, Horváth Viktóriával, és Erős Zsanettel felálló „B” csapat párosban a 4., míg trióban az 5. helyet szerezte meg.

Ám ezt a kis közösséget nem csak a leányzók alkotják, hisz mit sem érne a csapat egy lelkes, elszánt és önfeláldozó edző munkája nélkül, aki nem más, mint Szilágyi Péter. A püspökladányi hölgyek nem elégednek meg az eddigi sikerekkel, s a jövőben is hasonló babérokra törnek.

Tóth Éva

A csapat tagjai

Pál Dorina, Erős Zsanett, Tóth Éva, Horváth Viktória, Kóti Lilla, Fórián Brigitta, Papp Andrea, Tóth Angelika, Bai Krisztina Viktória, Borsos Melinda, edző: Szilágyi Péter.

Címkék: , , ,