A fagyi, ami próbára tett minket

Akt.:
A fagyi, ami próbára tett minket
© Fotó: Égerházi Péter
Debrecen – Fagylaltot készítettünk a szerkesztőségben. Legalábbis megpróbáltuk. Aztán az is kiderült, hogy ehető.

Nem voltak illúzióim, miután a fagylaltpor csomagolásán elolvastam, ha elkészítem az édességet egy “krémállagú fagylaltmasszát” kapok. Nem tudom miért, de nekem a kakaós tejbevonómassza jutott róla eszembe, annak ellenére, hogy vaníliás ízű fagyiport vettem. Talán a massza miatt, meg, hogy az annyira nem jó. Egyáltalán nem jó. De mi az a fagylaltmassza? Kollégámhoz fordultam segítségért, de nem lettem okosabb. Na mindegy, fakanalat ragadtam, na meg robotgépet és elkészítettem a szerkesztőségnek a fagylaltot. Aztán kaptam, vagyis a fagyi, hideget-meleget.

A leírás szerint két deciliter tejhez kellett hozzáöntenem egy deciliter tejszínt, abba pedig a fagyiport és az egészet három percen keresztül kézi mixerrel kevernem. Nem tűnik bonyolultnak. Nem is volt az. Közben pedig kíváncsian néztem, hogyan alakul majd ki a “krémállagú fagylaltmassza”. Ki is adagoltam, majd ahogy a recept kérte, két órára betettem a fagyasztóba. És aztán…

Fotó: Égerházi Péter Fotó: Égerházi Péter ©

megfagyott. Bele fognak törni a kanalak, ettől kétségbeestem és kitettem őket az asztalra. Az a furcsa, hogy a múltkori jégkrémteszten amikor kivettem a dobozokat a fagyasztóból, hogy kanalazzak belőlük, rögtön megolvadtak. A végére már a könyökömtől a bokámig csokifagyis lettem, most meg egyszerűen alig akar olvadni. Vagy csak én voltam türelmetlen, mert aztán mégiscsak.

Tettem hozzá cseresznyét is, meg csokit. Egy kollégám ugyanis azt mondta, ő csak úgy hajlandó fogyasztani, ahogy a csomagoláson van. Gombócokat ugyan nem tudtam formázni, de legalább ott van a gyümölcs meg a csoki is. Ezen ne múljon. Na de, hogyan értékelték az újságíró kollégák a remekművet?

Amikor kiderül, milyen is lett. Fotó: Égerházi Péter Amikor kiderül, milyen is lett. Fotó: Égerházi Péter ©

Mitől lenne ez fagylalt? – kérdezte rögtön egyik munkatársam, amikor belekóstolt a fagylaltmasszába. Többen azt állították mű ízű, inkább a vanília pudingra hajaz, vagy a megfagyott madártejre, aztán egyik kolléganőm szebbé tette az édességről kialakított képet.

– Fagyi állagú, jó nem egy kézműves fagylalt, de már a negyedik kanállal eszem, ami nem jelent rosszat. Nem enném minden nap, de ahhoz képest, hogy porból készült, nem rossz – mondta a kóstolást követően. Akadt, aki szerint viszont ha ezt a család megkóstolja, inkább egy fagylaltozó felé veszik az irányt. Végeredményben nem lett olyan szörnyű, na meg azt is megtudtuk, milyen az a “krémállagú fagylaltmassza”.

HAON – SZM








hirdetés