A Factum várható keretéről beszélt a friss házas Kenny

A Factum várható keretéről beszélt a friss házas Kenny
Sok minden szóba került a Factum általános menedzserével folytatott beszélgetés során, konkrétumok és tervek, illetve lehetőségek az NB I A-s csapat kapcsán, illetve saját feladataira is rákérdeztünk Kenny Izzótól.

Vannak, akikkel nem hosszabbította meg szerződését a Factum, ám nem kizárt még a későbbi közös munka. A légiósok esete is képlékeny, leghamarabb egy amerikai center érkezéséről történhet híradás Kenny szerint. Viszont a magyar szabad játékosokkal is fennáll a klub kapcsolata, tehát az sem lehetetlen, hogy újabb magyarok kerülnek a kerethez, illetve egyes, már a Factumnál lévő fiatalok komolyabb feladatokat kaphatnak a következő szezontól.

 

– Hogy lettél a Factum általános menedzsere? 

Kenny Izzo: – A legutóbbi szezon alatt egyre szorosabban dolgoztam a Factum menedzsmentjén belül és voltak közös sikereink e munka során. Az idény után a tulajdonosok felkértek, hogy legyen átfogóbb és egyúttal hivatalosan is megnevezett, tehát gyakorlatilag konkrétabb ez a munka, amit itt végzek a klubnál, amit örömmel elfogadtam. Az elmúlt években több más menedzsmenttel dolgoztam együtt Európában, mint játékosmegfigyelő, főleg a külföldi kosarasokkal foglalkozva. Ez egy speciális lehetőséget teremt számomra, hogy megfelelően össze tudjam hangolni a magam munkáját egy adott klubbal, a várossal, s segítsek felépíteni egy működő, sikeres kosaras programot az alapoktól kezdve. Nagyon izgalmas ez nekem, s megköszönöm azt a bizalmat, amit a tulajdonosok és a menedzsment fektettek belém.

 

– Amióta te vagy a Factum általános menedzsere, mi a fő feladatod?

KI: – Most, a holtidényben a klub felépítése került előtérbe többek között, az irányító személyzetet illetően is. Néhány kis változtatás már megtörtént, de ahogy közeledünk a felkészüléshez több hasonlóra lesz még példa. A helyi erőkre akarunk építeni, de néhány helyen új dolgokkal, amik előre viszik a klub menedzselését. Amint aztán a szezonban már benne leszünk, többet fogok fókuszálni a csapat teljesítményére, az ezzel kapcsolatos feladatokra. Tematikusan dolgozunk majd, elemezve, mi az, amiben képesek lehetünk menet közben is fejlődni, s természetesen folytatjuk a megfigyeléseket a klub egyes posztjai kapcsán, hogy ha szükséges tudjunk azonnal váltani is akár.

 

– Mit gondolsz, milyen típusú, posztú kosarasok érkezhetnek a nyáron a Factumhoz?

KI: – Boros Gábor mint a legjobb magyar játékosunk köré akarunk egy felépítményt, és fejleszteni a fiatalokat is, amennyire lehetséges. Hogy egy példát említsek, Pék Dávid könnyen lehet, hogy nagy kihívás elé néz, s több feladatot fog kapni a szezonban. Az előző szezonban hiányzott a magasság a csapatunkból, s most magyar válogatott centerünkkel, Szabó Miklóssal sem hosszabbítottunk szerződést, így igen aktívan kellett közelítenünk a magyar játékospiachoz is. Néhány hete leigazoltuk Cseh Györgyöt Körmendről, aki egy ígéretes játékos, s akinek több ajánlata is volt Magyarországról, erős csapatoktól. Örülünk, hogy Debrecent választotta végül, s izgatottan várjuk a közös munkát vele. A napokban meg bejelenthettük, hogy Helmeczi Andrást is leigazoltuk a Jászberénytől, aki egyedi tehetség, akárcsak Cseh, s még fejlődhet a jövőben, s nagyobb szerepet kaphat nálunk, mint legutóbbi klubjánál. A tapasztalt játékosok közül is van, aki marad, ők értékesek lehetnek tudásuk és vezető szerepük miatt az egész szezon folyamán. Még dolgozunk a keret magyar részén, de ez ami most van, kiváló kiindulópont a továbbiakhoz. Ami a légiósokat illeti, három külföldivel tervezzük a szezont. Sokat tapasztaltunk az előző idényből e téren is, ám jelen pillanatban nem vagyok biztos benne, hogy bármelyik is az előző légiósaink közül visszatér hozzánk. Justin Ingram kiváló mutatókkal zárt, a legjobb pontszerzője lett a magyar élvonalnak, sokat fejlődött és így kapósabb lett, sokat nőtt a piaci értéke is. Ő máshol fog játszani ezután. Damian Saunders (aki két meccset játszott csak a Factumban, de látszott, vele sokat nyerne a klub hosszabb távon – a szerk.) érdeklődött nálunk, a Debrecenbe való visszatérése kapcsán, ám azután, hogy tavaly az NBA-s Houston Rockets leigazolta őt a Factumtól, majd azóta a Miami Heat nyári táborában vett részt, nem hiszem, hogy meg tudnánk neki adni azt, amit kér. Michael Schachtner egy tökéletes sok poszton bevethető játékos, akit nagyon megszerettünk játéka és emberi vonásai miatt is. Nagyon szeretnénk, ha ő visszatérne Debrecenbe, de az ő értéke is nőtt az elmúlt idény remek produkciója után (14 meccsén 20,1 pontátlaga, 6,1 lepattanója, 22,7 VAL hasznossági mutatója volt, míg a büntetőket 87%-kal dobta, a közeli ketteseket 63%-kal, a közép-távoliakat 48%-kal, a hármasokat pedig 38%-kal, összességében mezőnyből 54%-kal tüzelt Mike – a szerk.). Viszont ő is többet ér már, szóval meglátjuk, de igazából nincs üresedés most az ő posztján külföldi játékosnak. Gyakorlatilag ez igaz Darren Moore-ra is. Spencer Perrin kikezeltette sérült térdét az USA-ban (mint tudjuk, annak idején ezért távozott haza idény közben, s a helyére érkezett Moore – a szerk.), ám szeretne ebben a szezonban az ottani D-ligában játszani. Szóval úgy gondolom, néhány új külföldi kosaras fog érkezni Debrecenbe, s elsőként minden bizonnyal egy amerikai center érkezéséről fogunk bejelentést tenni.

 

– Ki az, aki elmegy Debrecenből?

KI: – Ugye van, akiről már tudhatnak az olvasók, de szedjük össze. Szabó Miklós eligazolt. Justin Ingram is megy. Ahogy fentebb már mondtam, lehet, hogy a külföldiek közül is többen. Illetve még nem újítottuk meg az 1+1 éves kontraktus második felét Mondzinger Márkkal, Stretea Mátéval, Timkó Norberttel és Kaluha Csabával.

 

– Cseh és Helmeczi mellett várhatóak még magyar igazolások?

KI: – Fontolóra vettük további szabad magyar játékosok leigazolását is, akik a többiekkel együtt fejlődhetnének.

 

– Hogyan telt eddig a nyarad, a szünidőd?

KI: – A szezon végeztével egy kis időt töltöttem el az ügyvezetővel, s megbeszéltük a klubbal kapcsolatos problémákat, teendőket. Utána utazgattunk a menyasszonyommal Európában, majd hazatértem Chicagóba, s élveztem az itthoni környezetet, barátokat, családot. Bár ez nem tekinthető kifejezett nyaralásnak.

 

– Ne hagyjuk ki, hiszen vélhetően a leglényegesebb mozzanat az életedben ez volt, hogy közben el is vetted feleségül az akkori menyasszonyodat, aki már a feleséged. Gratulálunk hozzá! Milyen volt a lagzi?

KI: – Két hete szombaton volt a házasságkötésünk. Végre megtörtént! Ráadásul remek időben. Egyébként Papp Tamás is csatlakozott hozzánk hétvégére, s többek között mindenkinek elmagyarázta, mi a különbség a magyar és az amerikai esküvő között.

 

Pontos keret tehát még azért sem mondható a Factum élvonalbeli együttesénél, mert vannak nyitott kérdések. Három légióssal tervez a klub, de lehet, hogy új arcokkal kell megismerkednie a szurkolóknak majd. A magyar szekció sem végleges még. A közeljövő választ ad sok mindenre.

HBN-KSZ | Fotó: Koppányi