A Falco-Szova KC Szombathely csapatát fogadja hazai pályán – az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban – a Factum Sport Debrecen a kosárlabda NB I/A ötödik fordulójában. A szombaton 17 órától megrendezendő mérkőzésen a cívisvárosi kosarasok mindent elkövetnek majd az újabb siker érdekében. Bár erős a szombathelyi gárda, Mika Turunen együttese szeretne méltó ellenfele lenni az ötödik helyen tanyázó csapatnak, ezért a héten kemény edzésekkel készültek az összecsapásra.
– Jó csapat a Falco, erős mind a magyar, mind pedig a külföldi állománya is, tudjuk, milyen játékerőt képviselnek a játékosaik – vélekedett Takács Dániel a soron következő mérkőzésről. – Idegenben is veszélyesek, ám maximálisan felkészülünk belőlük. Szerdától videón térképeztük fel őket, és szombatra olyan taktikával rukkolunk elő, amellyel sikeresen vehetjük ezt a nehéz akadályt. Megteszünk mindent a győzelem érdekében, hazai pályán ismét bizonyítani szeretnénk a szurkolóinknak!
Foggal-körömmel
A debreceni együttes négy fordulót követően – egy győzelem mellett három vereséggel – jelenleg a tizenegyedik pozíciót foglalja el a tabellán, ami nem rossz eredmény, ha az ellenfeleket nézzük. Ám lehet jobb is a mérleg, ha szombaton sikerrel veszik a Falco elleni meccset. Ehhez viszont az kell – mint legutóbb a Szeged ellen -, hogy foggal-körömmel, csapatként küzdjön a gárda a siker érdekében.
A vendégek két ponterős játékosa Timberlake, valamint Pantelic. Utóbbi mellesleg a palánk alatti labdaszerzésben is rendkívül eredményes. A 204 centis szerb erőcsatár előszeretettel kaparintja meg a labdát a palánkok alatt, és a befejezéseknél is rendre megtalálható. Csapattársa, az amerikai Timberlake pedig sokszor kerül dobóhelyzetbe, amit jó százalékban ki is használ. A Factum hazai pályán bárki ellen eséllyel állhat ki, és ha sikerül a Falco legjobbjait hatástalanítani, valamint a gyűrű is a csapattal van, akkor akár győztesen hagyhatják el a parkettet.
PZ
Belépők
Jegyek a helyszínen, bérletek ugyancsak a bejáratnál válthatók, vagy a www.factumsport.hu oldal Klub menüpontjában található információs telefonszámokon igényelhetők.