A DVTK ellen szakadt meg a DSZC-Eötvös DSE sorozata

Debrecen – Az NB II-es röplabda bajnokság keleti csoportjának második helyén álló DSZC-Eötvös DSE a listavezető DVTK-hoz látogatott.

A második kör utolsó mérkőzésére sérülések és betegségek miatt hiányos csapattal utazott a debreceni együttes, nélkülözni kényszerültek Rejtőné Dr. Papp Grétát, Vojth Ildikót és Miholecz Melittát is.

A nyitószett elején 8:6-ig tartotta magát a vendégegyüttes, aztán két állásrend alatt megnyerte a szettet a bajnokesélyes.

A második játékrész közepéig szépen játszott és vezetett a DSZC-Eötvös DSE, de aztán jobb mezőnymunkájának és erőteljesebb támadásainak köszönhetően egyenlített, majd növelte előnyét a hazai gárda.

A harmadik játszmában már csak felvillanásai voltak a hajdúságiaknak, megérdemelten győzött a DVTK.

Ezzel a vereséggel megszakadt a DSZC-Eötvös DSE hat győzelemből álló sorozata, a 2018. március 3-án kezdődő harmadik kört a második helyről várja az együttes.

– DSZC-Eötvös DSE –


DVTK – DSZC-Eötvös DSE 3:0 (10, 20, 14)

Eötvös DSE: Dr. Kovács Katalin, Fehér Anna Ditta, Molnár Vivien, Bánfi Lili, Domonkos Kitti, Barnucz Gréta. Csere: Kiss Viktória (libero), Kovács-Miskolczi Noémi, Puskás Anett Hanna. Edző: Szombathy András.