Ennek fényében egy esetleges pontszerzés óriási bravúrnak számított volna a Duna-parti városban.
A Loki ugyanolyan lendületes próbált lenni a meccs elején, mint tette azt szombaton a Hódosban, ám a támadásokba rengeteg hiba csúszott. A rutinos váciak rendre góllal torolták meg a vendégek elrontott lehetőségeit, s ez egy idő után elbizonytalanította a hajdúságiakat. Rengeteg volt a technikai hiba, sok ziccer és három büntető is kimaradt. A szép, kombinációs játékkal is adósak maradtak a piros-fehérek, a gólok legtöbbje egyéni akció végén született. A DVSC-nél feltűnő volt, hogy a szélsők, Szilágyi Ágnes és Varsányi Nóra teljesen játékon kívül voltak, Dakos Noémi pedig nem bírt a rutinos Uhrakovával. Köstner Vilmos kereste a legideálisabb összeállítást, de ezen a napon nem igen találta. A félidő 19-10-es váci vezetéssel ért véget.
A pauzát követően abban bízott a maréknyi cívisvárosi szurkolótábor, hogy összeáll a DVSC és visszább vesz a tempóból a Vác, de ez nem következett be. A ki nem kényszerített hibák száma fokozatosan nőtt, a gólok pedig elmaradtak, nagy volt a tanácstalanság a hazaiak kapuja előtt. A szünetet követő első 20 percben mindössze ötször vette be debreceni játékos az ellenfél kapuját. A hajrában Siska Pálma remek gólokkal tette némileg szorosabbá az állást. A hétközi bajnoki végül a Vác 34-21-re nyerte – igazolva a papírformát.
A lokistáknak gyorsan túl kell tenniük magukat ezen a fiaskón, hiszen szombaton nagyon fontos meccs vár rájuk Dunaújvárosban, ahol valóban bízhatnak a pontszerzésben, ha tudásuk legjavát nyújtják.
HBN-BN
VÁCI NKSE-DVSC-FÓRUM 34-21 (19-10)
Vác, 500 néző. V: Natkai, Szalay
VÁC: Juhász – Ertl 3, Barján 4, Uhrakova 3, Fülöp, KLIVINYI 9 (2), SZEGEDI 5. Cs: BÍRÓ B., Péntek-Dózsa (kapusok), GYETVÁN 4, MÉSZÁROS R. 3, Petrovics 2, Ivanics 1, Szondi, Horváth A. Edző: Ökrös Csaba
DEBRECEN: Makai – Varsányi 1, SLAKTA 4, Karalyos 3, Dakos 3 (3), SISKA 8 (1), Szilágyi Á. Cs: Illés-Sütő (kapus), Bálint 1, Karnik Sz., Láng, Kudor, Bohus-Karnik M., Som, Pál, Horváth Cs. 1. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 8. p.: 5-3. 15. p.: 10-5. 23. p.: 15-7. 38. p.: 23-13. 49. p.: 30-15. 56. p.: 33-18
Kiállítások 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 7/4