A dinnyepiac gazdaszemmel

A dinnyepiac gazdaszemmel
© Illusztráció: Getty Images
Hajdú-Bihar – Az egyik szerint az idei szezon még hagyján, a másik viszont már évekkel ezelőtt feladta.

Miközben a földművelésügyi tárca államtitkára szerint sikeres a hazai dinnye népszerűsítéséről szóló kampány (évről-évre egyre több itthoni dinnye jut el a fogyasztókhoz), a standokon továbbra is szakadék tátong a felvásárlási és a fogyasztói árak között.

Jut is, marad is

A hajdúhadházi Szőllős Gábor mindent tud a dinnyetermesztésről, hiszen 32 éve csinálja. Most az a legnagyobb gondja, hogy idén eddig talán 30 milliméter eső áztatta a három hektárnyi ültetvényét, az is több részletben, alig észrevehetően. – Tőlem az első osztályú dinnyét 65 forintért veszi át a kereskedő, ami jóval magasabb, mint a tavalyi ár volt. Más kérdés, hogy eddig csak egy kötésünk volt, ezért aztán a termés is kevesebb. Majd talán a második kötés hoz némi hasznot – osztott-szorzott a gazda, hozzátéve, hogy csak öntözésre vagy 700 ezer forintot költött már. Napi harminc liter benzint fogyasztanak a szivattyúk, ami ugyancsak megdobja a költségeket.

A hajdúbagosi Kiss Lajos már évekkel ezelőtt felhagyott a dinnyézéssel, egyszerűen elege lett. „Nagyon lehúztak bennünket a kereskedők (volt, hogy elvitték a kamionnyi dinnyét, de az árát nem rendezték), meg aztán az árakkal is mindig csak a baj volt. Ezért átálltunk a kukoricára, ami kisebb önköltséget kíván, ugyanakkor a kereslet is erősebb iránta” – utalt a megfontolásaikra a férfi, hozzátéve, hogy a fia két-három évig még kínlódott vele, de azóta már ő is feladta.

Nőtt a fogyasztás

Magyarországon ma közel hatezer hektáron termesztenek görögdinnyét, és a fogyasztás 2011 óta húsz százalékkal nőtt. Zsigó Róbert ezt nagyrészt a 2011-ben indult nemzeti dinnyeprogramnak tulajdonítja, melynek révén ma 11 ezer család évente 220-240 ezer tonna dinnyét állít elő. Elmondása szerint az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az idei szezonban is fokozott figyelmet fordít a minőség, a származás és az eredet ellenőrzésére csakúgy, mint az elárusító helyek higiéniájára. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy az idei dinnye minősége kiváló, ráadásul a jogkövető magatartás terén is határozott javulás tapasztalható.

HBN-PA








hirdetés