A DHK lemásolta a tavalyi forgatókönyvet

A DHK lemásolta a tavalyi forgatókönyvet
© Fotó: Derencsényi István, archív
Debrecen – Godó Dániel szerint a Magyar Kupa bronzmeccsen a MAC mellett a fáradtsággal is meg kellett küzdeniük.

A Debreceni Hoki Klub a budapesti Tüskecsarnokban zárta a szezont a hétvégén, Jevgenyij Muhin tanítványai a Magyar Kupa négyes döntőjében próbálták meg „feltenni a koronát” az eddigi teljesítményükre. A cívisvárosiak az elődöntőben a DVTK Jegesmedvékkel mérték össze erejüket, ezt a találkozót a miskolciak 3–1-re nyerték szombaton. Másnap Berta Ákosékra a házigazda MAC Budapest várt, a két gárda a bronzéremért csatázott egymással. Rendkívül fordulatosan alakult az ütközet, hiszen a vendégek 3–0-s fórra tettek szert a második harmadban, de a fővárosiak felálltak, és hosszabbításra mentették a mérkőzést. A „túlórában” Erik Piatak gólja döntött, a szlovák légiós mesterhármasával oroszlánrészt vállalt a cívisvárosiak 4–3-as sikeréből.

Felszívták magukat

– Sajnos a miskolciak elleni meccs nem úgy alakult, ahogy terveztük, ennek ellenére kis mázlival akár fináléba is kerülhettünk volna – kezdte a beszélgetést Godó Dániel, aki vasárnap bevette a budapesti ellenlábas ketrecét. – Az elvesztett összecsapást követően felszívtuk magunkat, amire szükségünk volt, hiszen a MAC egy rendkívül acélos együttes. Háromgólos előnyünk után kissé leült a játékunk, védekezésre álltunk be, sajnos riválisunknak összejött az egyenlítés. Ebben a visszaesésben a fáradtság fontos szerepet játszott. Át kellett alakítanunk a sorokat, ugyanis több meghatározó emberünkre sérülés miatt nem számíthattunk, helyüket fiatalok vették át. Szerencsére a ráadásban nekünk sikerült megszereznünk a mindent eldöntő találatot. Kis ünneplést tartottunk, néhány sört elfogyasztottunk, de a nagyobb bulira szerdán kerül sor az évzárón.

A DHK hokisai zsinórban második alkalommal állhattak fel az MK dobogójának harmadik fokára. Emellett idén a MOL Ligában sikerült az előrelépés, a gárda a negyedik helyen zárta a pontvadászatot.
– Jó eredménynek tartom a bronzot. Úgy vélem, nagyobb dicsőség ez a medál a tavalyihoz képest, hiszen a MAC komolyabb játékerőt képvisel, mint akkor a Dunaújváros. A bajnoki szereplésünket reálisnak ítélem, jövőre jobb kerettel feljebb kapaszkodhatunk a bajnokságban. A mestertől három és félhónapos pihenőt kaptunk, a felkészülést július közepén kezdjük meg. A szerződésem lejárt az idény végén, de szeretném Debrecenben folytatni a pályafutásomat – zárta a mondandóját a 21 esztendős játékos, aki első évét töltötte a felnőttek között.

HBN-BÁ



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés