2012.02.5 21:01; Frissítve: 2012.02.5 21:01


A debreceniek kiütötték a cseheket, az Irtis Pavlodarral pedig döntetlent játszottak

A debreceniek kiütötték a cseheket, az Irtis Pavlodarral pedig döntetlent játszottak
Labdarúgás – A tréningek után végre mérkőzésen is megmutathatták a Belekben edzőtáborozó lokisták, hogy hol tartanak a felkészülésben: vasárnap délután előbb a cseh Jabloneccel, majd a kazah Irtis Pavlodarral mérkőztek meg a piros-fehérek.

Előbbi gárda ellen nagy iramban kezdett a Debrecen, amihez remek partner volt a Jablonec, az első percek tapogatózása után mindkét csapat eljutott a másik kapujáig. A félidő harmada futott le, amikor teljesen átvette az irányítást a magyar együttes, remek támadások futottak a gyepen, Kulcsár, Yannick és Coulibaly is jegyzett egy-egy kihagyott százszázalékos ziccert. Különösen utóbbi agilitása volt szembetűnő, remekül megértette magát éktársával, és nagyszerű passzokat adott társainak.
A félidő második felére aztán megjöttek a gólok is, Coulibaly értékesített egy ziccert higgadtan, majd kiharcolt egy büntetőt, amit a jobb alsóba vágott. Kulcsár Tamás sem akart nagyon lemaradni a francia mögött, szép mozdulattal rúgta el a kapus mellett a labdát, amivel már három volt a DVSC-TEVA előnye.

A szünet után – leszámítva az első tíz percet – még nyomasztóbbá vált a Loki fölénye, és ennek meg is lett az eredménye: Salami lövését bravúrral ütötte ki a kapus, éppen Szakály elé, aki másodjára a hálóba lőtt. A kilencven perc krónikájához tartozik, hogy a török bíró megítélt egy nevetséges tizenegyest a DVSC ellen, de Novakovics lábbal védte a büntetőt.
A meccs hátralévő részében is a hajdúságiak uralták a játékot, de újabb gól már nem esett. A végeredmény önmagáért beszél, a cívisvárosiak meggyőző teljesítménnyel verték a Jablonecet.

Dominált a Loki

A nap második mérkőzése visszafogottabb tempóban indult, de egyértelmű volt a debreceniek fölénye. Az Irtis elleni összecsapás első félidejében Rezes lőtt a kapuba, ám a játékvezető – tévesen – les miatt érvénytelenítette a találatot.
A második játékrészben is a DVSC dominált, többször is veszélyeztettek Kondás Elemér „fiai”, de Nikolic lesgólján kívül nem sikerült a hálóba találniuk. A vasárnap mérlege tehát egy győzelem és egy döntetlen lett. HBN-TN

A tények

DVSC-Teva–Jablonec 4–0 (3–0)
DVSC-Teva: Novakovics (Erdélyi, 75.) – Nagy Z. (Nikolov, 45.), Mészáros, Simac (Szűcs, 60.), Korhut – Bódi, Varga, Szakály, Yannick (Oláh Gergő, 60.) – Kulcsár (Salami, 60.), Coulibaly.
Gólszerzők: Coulibaly (31., 37.), Kulcsár (40.), Szakály (72.).

DVSC-Teva–Irtis Pavlodar 0–0 (0–0)
DVSC-Teva: Verpecz – Bernáth, Máté, Ludánszki (Mardare, 46.), Illés – Alisic (Lucas, 55.), Spitzmüller (Ramos, 46.), Bouadla, Rezes (Dombi, 55.) – Farkas, Nikolic.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
MLSZ – A Vasas nem kapott licencet
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Ligából kiesett Vasas nem kapott licencet a Magyar [...] tovább »
Mű- és toronyugró Eb – Kormos 16., Reisinger 18. toronyugrásban
Eindhoven, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kormos Villő a 16., Reisinger Zsófia pedig a 18. helyen zárta a női [...] tovább »
Három lokista a válogatottban!
Debrecen - Kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét Egervári Sándor szövetségi kapitány, a meghívottak [...] tovább »
Magyar válogatott – Több újoncot avathat Egervári Sándor
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kijelölte 22 fős keretét Egervári Sándor, a magyar [...] tovább »
Sportlövő Vk, Milánó – Nincs magyar döntős légpisztolyban
Milánó, 2012. május 16., szerda (MTI) - A londoni olimpiára készülő Csonka Zsófia, illetve Tobai-Sike Renáta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés