2012.02.23 08:35; Frissítve: 2012.02.23 08:35


A Debreceni Kardvívó SE rendezi az idei év első jelentős utánpótlásviadalát

A Debreceni Kardvívó SE rendezi az idei év első jelentős utánpótlásviadalát
A nagy hagyományokkal rendelkező Gerevich-Kovács-Kárpáti körverseny 3. állomása érkezik Debrecenbe. A Kossuth Lajos Gimnázium tornatermében várják a kardvívás iránt érdeklődőket a debreceni rendezők. Szombat reggel 10 órakor Magyarország legkiválóbb 12 év alatti kardvívói kezdik meg a küzdelmeket, majd a 14 évesek következnek. Vasárnapra sem maradnak a vívás iránt érdeklődők izgalom nélkül, a 13 éveseké lesz a főszerep.

A versenyt a Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft-nek köszönhetően, a Nemzetközi Vívó Szövetség által elfogadott legkiválóbb pástokon rendezhetik meg a szervezők. Egyedülálló, hogy ilyen rangos megmérettetésen debreceni fiatalok is éremesélyesként indulhatnak, Leitner Dorka, Krajnyák Dorottya és Urbán Ádám akár aranyérmet is nyerhet a versenyen.

A szervezők a Londonba készülő kardvívó válogatott számára is készülnek egy meglepetéssel, amit vasárnap délután az utolsó versenyszám eredményhirdetését követően fognak átnyújtani a válogatottat képviselő, világbajnok Decsi Tamásnak.


 

Információ: Dávid László

Cím: Debreceni Kardvívó SE – 4002 Debrecen, Pf. 42.

Telefon: +36-30-484-46-65

E-mail: debrecenikardvivas@gmail.com

Weblap: http://www.debrecenikardvivas.hu


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
MLSZ – A Vasas nem kapott licencet
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Ligából kiesett Vasas nem kapott licencet a Magyar [...] tovább »
Mű- és toronyugró Eb – Kormos 16., Reisinger 18. toronyugrásban
Eindhoven, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kormos Villő a 16., Reisinger Zsófia pedig a 18. helyen zárta a női [...] tovább »
Három lokista a válogatottban!
Debrecen - Kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét Egervári Sándor szövetségi kapitány, a meghívottak [...] tovább »
Magyar válogatott – Több újoncot avathat Egervári Sándor
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kijelölte 22 fős keretét Egervári Sándor, a magyar [...] tovább »
Sportlövő Vk, Milánó – Nincs magyar döntős légpisztolyban
Milánó, 2012. május 16., szerda (MTI) - A londoni olimpiára készülő Csonka Zsófia, illetve Tobai-Sike Renáta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés