A DE hallgatója is medencébe szállt Eric, az angolna ellen

Az egyenlítői-guineai Eric Moussambani Malonga, azaz Eric, az Angolna a versenyek utáni gálafutamon az úszó világkupa-sorozat budapesti versenyén a Duna Arénában 2018. október 4-én.
Az egyenlítői-guineai Eric Moussambani Malonga, azaz Eric, az Angolna a versenyek utáni gálafutamon az úszó világkupa-sorozat budapesti versenyén a Duna Arénában 2018. október 4-én. - © MTI Fotó: Kovács Tamás
Debrecen – Harmincadik alkalommal rendezték meg az úszó világkupát, a hét állomásból álló versenysorozat budapesti futamán a Debreceni Egyetem is képviseltette magát.

A Budapesti Duna Aréna október 4-6 között megtelt a magyar úszóválogatott tagjaival és a világ többi pontjáról is a legtehetségesebb úszók érkeztek hazánkba. A Nemzetközi Úszószövetség által rendezett versenyen a magyar válogatott igen jól szerepelt, hiszen több úszónk is a dobogóra állhatott.

A Debreceni Egyetem is képviseltette magát, hiszen Kukk Zoltán Zénó, a Gazdaságtudományi kar hallgatója is elindult amatőr egyéni versenyben. A világkupa-versenyre magyar úszószakosztályok állítottak ki úszókat Eric, az angolna ellen, a „The Eric Challange” néven. Az amatőr angolna futam a 2000. évi nyári olimpiai játékokra csatolható vissza, hiszen ekkor az úszóvilág felfigyelt egy indulóra. Az Egyenlítő-Guinea képviselőjeként Eric Moussambani valószínűtlenül hosszú idő alatt úszta végig a 100 gyors egyik előfutamát a sydney-i olimpián, ezzel kiérdemelve az “angolna” becenevet.

Eric a FINA Úszó Világkupa negyedik állomásán, Budapesten, először olyan magyar sportolókkal mérte össze erejét, akiknek nem az úszás a fő versenyszámuk, a második futamban pedig olyan felnőttekkel versenyzett, akik hobbiszinten űzik a sportot. Az utóbbi futamban szerepeltek együtt Zénóval, a 24 éves egyetemista csupán 1,5 hónapnyi felkészülés után negyedik helyen érkezett be mezőnyében.

Zénó a verseny előkészületeiben is részt vett, hiszen a világkupa egyik promóciós videójában is szerepelt, ahol arról mesélt, hogy miért szeretett volna megtanulni úszni és felkészítőjével, Kéri Edittel bemutatták az úszás alapjait.

A versenyszám itt megtekinthető:

Forrás: dehok.unideb.hu



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek