Magyarország

2008.03.18. 15:37

Négyezer forintért vertek halálra egy idős asszonyt Cegléden

<p>A rendőrök elfogták azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy múlt hét pénteken agyonvertek és kiraboltak egy idős ceglédi asszonyt. A rablógyilkosok mindössze 3-4 ezer forintot zsákmányoltak, és néhány nap alatt lebuktak.</p>

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az idős nő holttestére múlt pénteken bukkant rá egyik ismerőse. Az orvosszakértő megállapította, hogy a 74 éves asszony a bántalmazásba halt bele.

A Pest megyei rendőrök hétfőn már tudták, hogy kik követhették el a bűncselekményt, kedden pedig el is fogták őket, így három nap alatt sikerült felkutatni a gyilkosokat. Az egyik 25 éves, társa 27, mindketten ceglédiek, és korábban már voltak büntetve.

A gyanúsítottakat elfogásuk után néhány órával ki is hallgatták: beismerték hogy ők bántották a nőt azért, hogy a házból pénzt és más értékeket szerezzenek.

Belicza Andrea, a megyei rendőrfökapitányság szóvivője a Független Hírögynökségnek azt mondta, hogy a brutális támadók mindössze 3-4 ezer forintot vittek el, és apróbb tárgyakat.

A két gyilkost őrizetbe vették és indítványozták, hogy vegyék őket előzetes letartóztatásba.

  • Lórács nyomta agyon
  • Gyilkos börtönőr
  • Rablás egy irodaházban
  • Gereblyével ölte meg szomszédját
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!