A csekkeken szereplő határidő előtt legalább 2 nappal kell fizetni

A sárga csekkeken szereplő határidő előtt legalább két nappal be kell fizetni az azokon szereplő összeget a fogyasztóknak, különben a szolgáltatók késedelmi kamatot fizettethetnek velük.

Egy május elsejétől hatályos jogszabály-változás alapján a fizetési megbízás most már azon a napon teljesül ugyanis, amikor a pénz megjelenik a szolgáltató számláján, nem akkor, amikor a fogyasztók befizetik a csekket a postán – erre hívta fel a figyelmet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE).

A 2010. április 30-ig érvényes szabályok szerint teljesítettnek tekintettek egy sárga csekkes befizetést, amikor a csekket befizették a postán – az emberek így szokták ezt meg. Az ide kapcsolódó hazai szabályozást azonban az unióshoz igazították tavaly, és idén május elsejétől a fizetési megbízás már azon a napon teljesül, amikor a pénz megjelenik annak számláján, akiknek befizették – például valamelyik szolgáltatóén. Ha a fogyasztók a csekken szereplő napon fizetik be az összeget, lehet, hogy késedelmes teljesítés miatt késedelmi kamatot fizettetnek velük a szolgáltatók.

A postának a jogszabály maximum két napot engedélyez arra, hogy átutalja a befizetett összeget a címzettnek. Ennek alapján az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesült azt ajánlja, hogy a csekken látható határidő előtt legalább két nappal korábban fizessék be az emberek a szelvényen szereplő összeget. Így elvileg időben megérkezik a pénz a címzett számlájára – magyarázta Sándor Angéla, az egyesület közmű bizottságának elnöke kedden a Független Hírügynökségnek.

Az OFE a szolgáltató cégeknek pedig azt ajánlja, hogy minél hatékonyabban tegyenek eleget tájékoztatási kötelezettségüknek – hívják fel a figyelmet a változásra például a hírlevelükben, az ügyfeleknek kiküldött számlákon vagy a honlapjukon. A legjobb azonban az lenne, ha már a csekkekre is olyan határidőt nyomtatnának, amellyel figyelembe veszik a kétnapos átutalási időt, illetve egy ideig türelmesebbek lennének – vélik az egyesületnél.

Egyes tapasztalatok szerint a közmű-szolgáltatók általában türelmesebbek, vagyis 1-2 nap csúszás miatt nem feltétlenül fizettetnek ügyfeleikkel késedelmi kamatok. Előfordult már azonban, hogy például magánkézben lévő kábelszolgáltatók 1-2 napos csúszás miatt is bevasalták a kamatot.

– Független Hírügynökség –