A CEZ megkapta az ajánlatokat a Temelíni Atomerőmű kibővítésére

Prága, 2012. július 2., hétfő (MTI) – A Cseh Energetikai Művek (CEZ), a Temelíni Atomerőmű tulajdonosa, megkapta a hivatalos ajánlatokat a dél-csehországi atomerőmű kibővítésére – közölte az állami tulajdonban lévő CEZ menedzsmentje hétfőn.

 

A Temelíni Atomerőmű 3. és 4. energiablokkjának felépítésére kiírt pályázaton az amerikai Westinghouse, a francia Areva, valamint a cseh Skoda JS és a Gidropressz, illetve az Atomsztrojexport orosz cégek alakította cseh-orosz konzorcium vesz részt. A két energiablokkot legkésőbb 2025-ig fel kell építeni. A pályázat győztesét a jövő év folyamán választják ki. A megrendelés értéke előzetes cseh becslések szerint mintegy 200-300 milliárd korona. (1 korona 11,20 forint)

“Pillanatnyilag lehetetlen megmondani, melyik javaslat a legjobb, illetve melyik felel meg a legjobban elképzeléseinknek. Az értékelés több hónapot vesz igénybe” – mondta újságíróknak Václav Bartuska, a Temelín kibővítésével foglalkozó kormánymegbízott.

A több tízezer oldalnyi háttéranyag kiértékelését és véleményezését a CEZ azonnal elkezdi, s az év végére elkészülnek az első komplex szakvélemények, amelyek alapján kialakul a cégek sorrendje. Ezt követően a CEZ felkéri a cégeket ajánlataik kiegészítésére, amire néhány hónapjuk lesz. A végleges döntés a stratégiai partnerről és a szerződés aláírása 2013 őszén várható. Amennyiben az állami atombiztonsági hivatal megadja az engedélyt, a munkálatok 2016-ban megkezdődhetnek, és tíz év alatt felépül a két új energiablokk.

Az energetikai cégek vezetői saját projektjük előnyeit ecsetelték. Mindhárom energetikai csoport képviselője azt állította, hogy a munkák 70 százaléka a cseh cégek számára is nyitott. Bartuska szerint azonban ez nem valószínű, s az ajánlatok kommentálásával várni kell.

A Temelíni Atomerőmű beépített kapacitása jelenleg 2000 megawatt. Kibővítése – a 3. és a 4. energiablokk felépítése – után az atomenergia részesedése több mint 50 százalékra emelkedik a csehországi áramtermelésben – közölte korábban a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium. A tárca szerint az atomenergia a jövőben Csehország stabil termékévé válik, mert az országnak nemigen vannak tartalékai a megújuló energiaforrások területén. Temelín bővítését a Petr Necas vezette kormány egyik kiemelt feladatának tekinti.

 

 

kjk \ guz \ gry

 

MTI

Címkék: