A célját elérte a Loki

Akt.:
Takács Tamásék örülnek, hogy ott vannak a legjobb 16 között
Takács Tamásék örülnek, hogy ott vannak a legjobb 16 között - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A DVSC támadója, Takács Tamás is elismerte, nem játszottak szépen, de a lényeg a továbbjutás volt.

Küzdelmes mérkőzést vívott egymással az NB II-es Vasas és a DVSC együttese kedden este, a Szusza Ferenc Stadionban, a Magyar Kupa nyolcadik fordulójában. Akadtak helyzetek mindkét oldalon, a vezetést végül Bódi Ádám szerezte meg büntetőből, még a szünet előtt. A hazaiak a 61. percben egyenlítettek, ám Jovanovic a 72. minutumban ismét előnybe rúgta a Lokit. Ugyan a hajrában is lett volna lehetősége a Vasasnak, és a Herczeg-gárdának is betalálni, már nem változott az eredmény, 2–1-es sikerével a DVSC jutott be a legjobb tizenhat közé.

– Ahogy számítottunk rá, nehéz mérkőzést vívtunk a Vasassal. Tudjuk, hogy nem a legszebb játékkal rukkoltunk elő, de a célunkat elértük, nyertünk, és továbbjutottunk. Ellenfelünk tartotta magát, felnőtt a feladathoz, nekik is megvoltak a helyzeteik, és nekünk is. Tudjuk, miben kellene javulni, ennek tudatában készülünk a továbbiakra. Örülünk, hogy ott vagyunk a legjobb tizenhatban, a célunk, hogy a kupa utolsó körében is érdekeltek legyünk – értékelte az angyalföldiek elleni derbit Takács Tamás, a Loki támadója.

„Szinte végig vezettünk, s a Vasas egyenlítését követően a mi akaratunk érvényesült, sikerült is megint betalálnunk. A célunkat elértük, és ez a legfontosabb most számunkra. Vannak hiányzóink, de akik a pályán voltak, azok is jól teljesítettek” – fogalmazott a lefújás után tartott sajtótájékoztatón Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője.

A Vasas nemrég kinevezett trénere, Szanyó Károly szerint ízelítőt kaptak abból, hogy milyen futballt kell játszaniuk, ha szeretnének az NB I-be kerülni. „Lehetett érezni, hogy élvonalbeli az ellenfelünk, dinamikus, gyors volt a játéka, de nem voltunk alárendeltek, sőt volt, hogy játékban is föléjük tudtunk kerekedni. Szeretnénk a Debrecennel minél hamarabb találkozni bajnoki mérkőzésen!”

Már előre tekintenek

Nem sokat pihenhetnek a debreceniek, ugyanis a Budapest Honvéd csapatát fogadják szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban az NB I. 17. fordulójában (a meccsre már kaphatók a belépők online a www.nagyerdeistadion.hu weboldalon, személyesen pedig a Loki Shopban).

– Még két bajnoki összecsapás vár ránk idén, már azokra koncentrálunk. Elsőként szombaton a Honvédot fogadjuk, alaposan fel kell készülnünk, mert nem lesz sétagalopp az a derbi sem. Aztán pedig a kiesés ellen menekülő Haladáshoz látogatunk, az a találkozó is roppant nehéznek ígérkezik. Ugyanakkor mivel szeretnénk szépen zárni az évet, ezeket az akadályokat is sikerrel kell vennünk! – jelentette ki Takács.

SZADÓ


Magyar Kupa - Három élvonalbeli párharc a nyolcaddöntőben
Budapest - Három élvonalbeli párharc lesz a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a szerda késő este megtartott sorsolás nyomán. A párosítások közül kiemelkedik a Ferencváros és az OTP Bank Ligában újonc Kisvárda összecsapása, mivel az előző idényben utóbbi - még másodosztályú csapatként - kiej...

Jovanovic lövése megpattant egy védőn, majd a labda a hálóban kötött ki
Debrecen - Az NB II-es Vasas otthonában játszott Magyar Kupa-mérkőzést a DVSC alakulata kedden este a fővárosi Szusza Ferenc Stadionban. A vendégek sok sérült játékosukat voltak kénytelenek nélkülözni a találkozón, ezért egy némileg felforgatott összeállítású Loki állt ki a meccsre. Ennek ellenér...