A bűn nem jár egyedül

Pogány Judit a dokumentumdráma egy jelenetében
Pogány Judit a dokumentumdráma egy jelenetében - © Fotó: Jakkel Rudolf
Debrecen – „Hát melyik szülő az, ha valamit elkövet a gyereke, nem bocsát meg neki?!”

„A színház kötelessége, hogy jobbítsa az életet.” Pogány Judit hivatásbeli hitvallását a Páholy Lakásszínházban osztotta meg március 3-án, szombaton. A monodrámájára olyan gyorsan elfogytak a jegyek, hogy vasárnapra is szerveztek egy előadást. A Pedig én jó anya voltam című mű erős bizonyítéka annak, hogy az életjobbító színházi élmények nem mindig kellemesek, sőt. Olykor úgy megszorongatják a torkot a felkérődző kérdések, hogy megérti, a szervezők, miért tettek minden második szék alá egy csomag papír zsebkendőt. Vagy úgy felforgatják az ember bensőjét, hogy bemasírozik valahonnan a tudatába a háborút megjárt nagyapjának keménysége, a nagyanyjának türelme, mindkettőjük tehetetlensége, a zubbonyból soha ki nem gombolt titkok, a túlélési taktikák. Az, hogy ebbe a közegbe született egy gyermek, a néző anyja vagy apja, s mintát igyekezett venni szülőségből. Később vélhetően úgy lett társa, ahogyan ennek a generációnak nagyobbrészt: anyagi alapokon.

Az origónak – aminek gyakorta magunkat tekintjük – ezen oldaláról közelítve a mosthoz, mintha könnyebben érthetővé válna minden kapcsolati rög a szüleinkkel, gyermekeinkkel.

Ki az oka?

Nem felmentés ez, mert a világháborúk alatt vagy közvetlenül utána születők közül csak nagyon kevesen váltak gyilkossá, mint Molnár Henrik László, akinek történetét a darab feldolgozza. E bűn pedig aligha megbocsátható, bármi is legyen a motiváció, előzmény. Ha nem is ilyen szélsőségesen mutatkozik meg mindenkinél, de generációs gond az, amitől ő szenvedett. Az utolsó magyar halálraítéltek egyikének szülei súlyos szegénységből, faluról költöztek a fővárosba a jobb élet reményében. Aztán végigdolgozták az életüket, gondviselésük legfőbb elemének az anyagi biztonság megteremtését hitték. Eközben mintha két külön sínen indult volna meg a fiú és az anya története. Hogy jó anya volt-e Molnárné? Hogy volt-e oka baltával a szüleire támadni Lacinak? A válasz bizonnyal mindkét kérdésre: igen. De a darab „dolga” nem a válaszok megadása. Nem az, hogy negyven év távlatából eldönthesse a néző: ki az igazi bűnös egy tinédzser fiú megkéseléséért és egy lány haláláért. László, az őt gyerekkorában állítólag megrontó szomszéd bácsi, a szülők vagy a „történelem”.

Kinek mit

A kegyetlen eset színpadra vitelének célja, hogy kérdések szülessenek. A Páholy nézőiben, az anyaságról, kommunikációról, saját magunk és a cselekedeteink reális megítélésének képességéről, a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében – ahol Pogány Judit szintén játszotta a művet – arról, hogy mit éreznek az elítéltek szerettei, a „kintmaradók”, vagy az áldozatok hozzátartozói.

Megyesi-Horváth Borbála


Alkotók

  • Lejegyzetelte, utánajárt, írta: Vaj da István
  • Rendezte: Anger Zsolt
  • Játssza: Pogány Judit

Metamorfózis előttünk

Az est hatása nem csak a téma, és a különleges miliő miatt tart ki hosszan. Az előadásból alighogy felocsúdó közönség a Páholyban rendszerint tanúja lehet a színészszakma egyik legtitokzatosabb pillanatának: az átváltozásnak. Pogány Judit többszöri vissza­taps után néhány percet a színfalak mögött töltött, átvette hétköznapi ruháját, s amikor újra színre lépett – újfent tapskoszorúban – a Végh Veronikával folytatott beszélgetés első tíz percében még Molnárné stílusában beszélt. Aztán bőven volt ideje hangjára találni, illetve valójáról mesélni, mert csaknem éjfél volt, hogy puszival útnak indította az utolsó nézőt is.