A Budapest Honvéd szurkolói fizetik a klubra kiszabott büntetést

Budapest – A labdarúgó OTP Bank Ligában negyedik Budapest Honvéd szurkolói felajánlották, hogy kifizetik azt a 200 ezer forintos büntetést, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szabott ki a klubra csütörtökön.

Erről George F. Hemingway, a kispesti egyesület tulajdonosa beszélt péntek reggel az M4Sport Sportreggeli című műsorában, jelezve, hogy a drukkerek felajánlása reggel jutott el hozzá.

“A klubot sajnálatosan és helytelenül büntették meg, és ha a szurkolók ki akarják fizetni ezt a büntetést, akkor azt el fogjuk fogadni, mert úgy gondoljuk, hogy sem az egyesület, sem a drukkerek nem érdemlik meg ezt a szankciót” – mondta Hemingway.

A fővárosi piros-fekete klub tulajdonosa arról is beszélt, hogy addig volt szükségük sok légiósra, amíg a Magyar Futballakadémián nevelkedett fiatalokat nem tudták beépíteni a keretbe. Most azért alkotják többségében magyar futballisták a csapatot, mert már az 1998-as születésűeket is fel tudják hozni a felnőtt együttesbe.

“Júliusban volt 10 éve, hogy elkezdtem itt a munkát, és azt kell mondanom, 2010 előtt ellenséges közegben dolgoztunk, kevés volt a támogatás, és az volt az érzésem, hogy az akkori sportvezetés azt szerette volna, ha valahogy kimúlunk” – jelentette ki Hemingway, és hozzátette: egy haldokló közegbe lépett be, de ezt előzetesen nem tudta.

“A sportkormányzat 2010 óta nagyon sok támogatást ad, a magyar futball felemelkedése pedig az utóbbi 4-5 évben kezdődött el” – mondta.

George F. Hemingway a televíziós nézettségi adatokról azt mondta, nagyon jók és még jobbak lesznek, a helyszínen ugyanakkor még mindig kevés a néző.

“A 14 környező országot tekintve Magyarország negyedik a nézőszámok tekintetében, ami egyébként nem jó, nagyjából 2-3 ezer nézőt jelent, de miközben sok országban csökkent a nézőszám, Magyarországon lehetőség van arra, hogy hamarosan a mostanihoz képest kétszeres, háromszoros legyen” – tette hozzá.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés