A bronzkorba képzelhetjük magunkat

A bronzkorba képzelhetjük magunkat
© Fotó: Horváth Tamás
Hajdúböszörmény – A Hajdúsági Múzeum február 4-én nagy érdeklődés mellett mutatta be a Hajdúsági Közlemények 20. kötetét.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megjelent kötet címe Istenek árnyékában, amely bepillantást nyújt a bronzkori élet mindennapi rejtelmeibe.

A könyvbemutató alaphangulatát O. Szabó István színművész érzékletes felolvasása adta meg, aminek segítségével mindenki a bronzkorban érezhette magát.

Fotó: Horváth Tamás Fotó: Horváth Tamás ©

A kiadványt Király Ágnes, a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze ismertette, aki hangsúlyozta, hogy „ez a mű jegy egy időutazásra. Egy olyan képzeletbeli időutazásra, melyhez egy rendkívüli idegenvezetőt is kapunk. Közvetlen kalauzunk a háromezer évvel ezelőtt játszódó történet főszereplője, Vaetas. Az idősödő bronzműves mester egyetlen varázslásra – azaz bronzöntésre – szánt napján keresztül nem csupán mesterségének technikai fogásai, a különleges fémhez kötődő hiedelmei, de közössége mindennapi szokásai és hagyományai is megelevenednek előttünk.

Fotó: Horváth Tamás Fotó: Horváth Tamás ©

– A kiadvány elsősorban a múlt iránt érdeklődőknek nyújt élvezetet, de a pedagógusoknak és a diákoknak is lehetőséget kínál tanulmányi feldolgozásra. A kiadványt múzeumpedagógiai foglalkozások keretében tervezzük integrálni a játszva tanulás tematikájába. A „Csak egy kapavágás” című múzeumpedagógiai programot Gombos-Orosz Ibolya ismertette, amelyben az ismeretátadás szerepjáték és kézműves tevékenység felhasználásával történik. A Hajdúsági Múzeum új múzeumpedagógiai programjára várjuk az óvodák és iskolák jelentkezését – tájékoztatta a Naplót dr. Bálint Marianna régész.

HBN



Sporthírek






hirdetés