„A bróker nem bukhat(na) nagyot”

Surányi György
Surányi György - © Fotó: Molnár Péter
Budapest, Debrecen – Surányi György szerint a Buda-Cash bukása sok ügyfelet és tulajdonost magával ránthat.

Erős a gyanú, hogy több évtizedes visszaélés-sorozatra bukkant a jegybank a Buda-Cash Brókerház átfogó ellenőrzése során. A Buda-Cash a tulajdonosain keresztül összefüggésbe hozható a több kis bankot tömörítő DRB-csoporttal. Ily módon a brókerház 15-20 ezer ügyfele mellett a bankok 100-120 ezer kuncsaftja is „megégetheti magát” a kedden kipattant botrányban.

Nem fér a pénzéhez

A történtek miatt a jegybank felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztosokat rendeltek ki, befagyasztották az ügyfelek pénzét, és feljelentést tettek a rendőrségen, bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt. „Az ügyfelek számára komoly tragédiát hordozhat az eset, ami engem több szempontból meglepett. Először is, egy brókerháznak nem igazán keletkezhet saját számlás vesztesége, hiszen ő bizományosként kezeli az ügyfelei pénzét, amiért jutalékot kap. Ha ön megbízza a brókercéget, hogy fektessen be x-y-z befektetési alapba, csináljon határidős ügyletet vagy más tranzakciót, miután ezt végrehajtotta, őt jutalék illeti. De a rizikót sohasem a bróker, hanem a megbízója viseli” – mondta el a Naplónak Surányi György, aki az elmúlt években kétszer is volt a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Vegyen részvényt!

– Nézzünk egy konkrét példát, hogy világos legyen! Amikor Ön azt mondja a brókerháznak, hogy vegyen Önnek OTP-papírt határidőre, egy évre egymillió forintért (mert arra spekulál, hogy az OTP-papír árfolyama emelkedni fog), akkor a bróker erre azt mondja, hogy rendben van, de tessék nekem letenni 100 ezer forint fedezetet. Ha az OTP árfolyama a következő hónapokban mégsem felfelé megy, hanem lefelé, és a fedezet elkezd csökkenni, akkor a bróker köteles felszólítani az ügyfelét, hogy töltse fel a fedezetet.

Illusztráció: AFP Illusztráció: AFP ©

Tehát, ha az egymillió forint értékű OTP-csomag értéke lemegy 950 ezer forintra, akkor az ügyfélnek be kell hoznia pótlólag a hiányzó 50 ezer forintot, hiszen a minimális fedezet nem csökkenhet. Ha a megbízó nem tölti fel a fedezetet, akkor a bróker nem tehet mást, minthogy eladja az OTP-papírokat, realizálja az 50 ezer forint veszteséget, és 50 ezer forintot a megbízónak visszaad. Erről beszélek, amikor azt mondom, hogy a rizikót sohasem a bróker, hanem mindig az ügyfél viseli” – utalt a normális napi ügymenetre Surányi György.

Miből kártalanítanak?

A szakembernek egyébként komoly aggályai vannak abban a tekintetben is, hogy ki fogja az ügyfeleket kártalanítani. – Ha igaz az, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap befektetéseket nem térít, akkor egyetlen lehetőségként a Befektető-védelmi Alap jöhet szóba, aminek viszont nincs pénze. Annyi biztosan nincs, hogy tíz- vagy százmilliárdos kárösszeget megtérítsen. Nagy kérdés, hogy a szóbanforgó bankok milyen mértékben tulajdonosai a Buda-Cash Brókerháznak, és ha meghatározó tulajdonosai, akkor egyetemleges felelősséggel tartoznak-e a Buda-Cash okozta esetleges veszteségekért – folytatta a gondolatmenetet az ismert bankár, aki szerint abszurd, hogy magyar tulajdonban lévő kis bankok betéteseknek okozott kárát az Országos Betétbiztosítási Alapon keresztül a külföldi tulajdonban lévő nagy kereskedelmi bankok, és az OTP finanszírozzák. „Tisztelettel kérdezném, hogy hol volt az elmúlt években a bankfelügyelet, ha egy ilyen csalássorozat megtörténhetett?! Hiszen egy-két évig lehet csalni, na de egy évtizeden át…?!

HBN–PA, RaL


Az MNB felfüggesztette a Buda-Cash működését
Budapest, 2015. február 24., kedd (MTI) – A jegybank azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélés-gyanús esetek miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden reggel az MTI-vel.









hirdetés