Illetve pénteken délután az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában megtartott sorsoláson az is kiderült, hogy a belga FC Bruges együttesével küzd meg a Loki augusztus 23-án az Európa Liga csoportkörért.
– Mindenképpen győzelmet várunk, ezt a meccset be kell húzni – kezdte Bódi Ádám, a DVSC jobb oldali középpályása. – Általában jól teljesítünk a Kecskemét ellen, bízunk benne, ez most sem lesz másként. Jó a hangulat a csapatban, elfogadtuk, lezártuk, hogy vége a BL-kalandnak, készülünk az előttünk álló megmérettetlésekre, először a KTE ellen, majd pedig az EL-ben. Már megvolt az első vereségünk a bajnkságban, győzelemmel szeretnénk folytatni a sorozatot – vélekedett a piros-fehérek ifjú tehetsége, aki idén még nem lépett pályára bajnoki meccsen, hiszen az első fordulóban gyengélkedett, a másodikban pedig pihentette a debreceniek mestere.
Hatvankét csapat küzdhet tovább az Európa Ligában. Ezeket öt tízes és egy 12-es csoportba osztották, öt-öt, illetve hat-hat kiemelttel és nem kiemelttel (a kiemelt csapatok csak a másik kategóriából kaphatnak ellenfelet). Az UEFA svájci központjában, Nyonban megtartották az Európa-liga rájátszásának sorsolását: a Loki a Brugest kapta ellenfélnek, érdekesség, hogy a DVSC 2004-ben, az UEFA-kupában már összecsapott a belga csapattal. A párharcot hazai pályán kezdi a DVSC-Teva augusztus 23-án, a visszavágót pedig idegenben, augusztus 30-án játsszák a gárdák. – Azok közül, akiket kaphattunk, talán a Bruges az egyik legideálisabb ellenfél. Azt hiszem, hogy ha a kiegészülünk sérültjeinkkel és távolmaradóinkkal, tehát a legerősebb összeállításban tudunk kiállni ellenük, akkor verhetők. Azonban most az elsődleges cél a lila-fehérek legyőzése, utána jöhet a többi – mondta Bódi, akinek az olimpia során Risztov Éva és Szilágyi Áron teljesítménye tetszett a legjobban.
Jól sikerült az oldal- és keresztszalag-szakadást szenvedett szerb kapus, Nenad Novakovics műtétje – olvasható a dvsc.hu-n, ahol arról is hírt adtak, hogy ha minden jól alakul, akkor hét hónap múlva térhet vissza a pályára a hálóőr.
A kapus pár hét múlva egy újabb műtéten esik át, utána azonban megkezdheti a rehabilitációt. Novakovics mellett továbbra sem számíthat Kondás Elemér Roguy Meyére és Farkas Balázsra.