A bíró a vád és a védelem álláspontját ismertette a Szavcsenko elleni perben

Moszkva – A donyecki törvényszék megkezdte az ítélethirdetést Nagyija Szavcsenko ügyében, és ennek során jelentette ki az elnöklő bíró, hogy az ukrán pilótanő “szándékosan, előzetes összeesküvés alapján, gyűlölettől és ellenséges érzülettől vezérelve” okozta két ember halálát – hívták fel a figyelmet hétfőn a vádlott ügyvédjei, cáfolva a Szavcsenko bűnössé nyilvánításáról szóló orosz hírügynökségi jelentéseket.

Az orosz hírügynökségek egybehangzóan jelentették, hogy a bíróság bűnösnek nyilvánította Szavcsenkót, de ezt a Kommerszant című moszkvai lap és nyugati hírügynökségek is korrigálták híreikben. Ez utóbbiak azt írták, hogy korábbi jelentéseikkel ellentétben a bíróság egyelőre nem állapította meg Szavcsenko bűnösségét, hanem a két napig tartó ítélethirdetés keretében megkezdte a per összegzését, egyaránt ismertetve a vád és a védelem álláspontját. A vádlott jogi képviselői szerint ez még nem azonos a bűnössé nyilvánítással, amelyről később, talán a nap folyamán nyilatkozik a bíróság. Az ügyvédek ugyanakkor elmarasztaló ítéletre számítanak.

A TASZSZ, az Interfax, a RIA Novosztyi hírügynökség és a Rosszija 24 televízió nem módosította eredeti jelentését. Az Al Dzsazíra arab hírtelevízió javításában úgy fogalmazott, hogy Szavcsenkót nem ítélték el, de a bíró kijelentette, hogy gyilkosságokban bűnrészes. Az RBK orosz gazdasági televízió híroldalán “szövetségi ügynökségek” két, az ülésteremben jelen lévő képviselőjére hivatkozva azt állította, hogy a bíró a vád és a védelem álláspontjának ismertetését megelőzően kijelentette: Szavcsenko bűnössége megállapítást nyert, amit bizonyítékok is alátámasztanak.

A büntetés mértékét kedden hirdeti ki a bíróság. Az ügyészség 23 évi szabadságvesztés kiszabását kérte.

Szavcsenko, aki az erősen átpolitizált tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét, korábban közölte, hogy nem kívánja megfellebbezni az ítéletet. Ügyvédje közölte, hogy az ukrán katonanő elmarasztalása esetén újrakezdi a “száraz” éhségsztrájkot, vagyis folyadékot sem vesz magához.

Nagyija Szavcsenko, akit Oroszországban elvakult nacionalistának tartanak, hazájában pedig nemzeti hősnek tekintenek és parlamenti képviselőnek is megválasztottak, orosz hírügynökségek jelentések szerint szerint megtagadta, hogy az előírásnak engedelmeskedve állva hallgassa végig az ítélethirdetést. Ügyvédje erről később úgy nyilatkozott, hogy a vádlott csak azért ült le, mert megírjon egy folyamodványt, majd ismét állva hallgatta tovább a bíró szavait.

A 34 éves Nagyija Szavcsenko 2014-ben – a kelet-ukrajnai harcok kirobbanásakor – szabadságra ment az ukrán légierőtől, és belépett a kelet-ukrajnai szakadárok ellen harcoló Ajdar önkéntes alakulatba. Moszkva azzal vádolta meg, hogy bűnös egy Luhanszk megyei tüzérségi támadásban megölt két orosz tévés, Igor Kornyeljuk és Anton Volosin halálában, mert az újságírók tartózkodási helyének koordinátáit megadva ő irányította rájuk a tüzet. Szavcsenko viszont kitart amellett, hogy a tévések halálakor ő már a luhanszki szakadárok fogságában volt és kényszerítették az orosz határ átlépésére.

A donyecki bíróságon elhangzottak szerint az orosz állami televízió munkatársainak halálához vezető támadás értelmi szerzője Szerhij Melnicsuk, az Ajdar parancsnoka volt, akinek ügyét külön kívánja tárgyalni az orosz igazságszolgáltatás.

Az ukrán kormány tiltakozott Szavcsenko letartóztatása ellen, azt állítva, hogy a katonanőt hadifogolyként kell kezelni, és a jelenleg érvényben lévő kelet-ukrajnai tűzszünet keretében szabadon kellene bocsátani. Hasonlóképpen az ukrán katonanő elengedése mellett emelt szót Barack Obama amerikai elnök és moszkvai nagyköveteiken keresztül az EU tagállamai is ezt tették, de Moszkva ezt elutasította, megengedhetetlennek nevezve a bíróság ügyeibe való beavatkozást.

Az ítélethirdetés megkezdésekor jelen volt több ukrán hivatalos személy – köztük Petro Porosenko ukrán elnök szóvivője -, akiket azonban a tárgyalás helyszínére tartva, az orosz határon, három órára feltartóztattak. Irina Gerascsenkót, a kelet-ukrajnai megbékélés ügyében eljáró ukrán elnöki különmegbízottat azonban nem engedték be Oroszországba, és öt évre ki is tiltották.

A nap második felében az ukrán politikusoknak és konzuloknak nem engedték meg, hogy visszatérhessenek a tárgyalóterembe.

A donyecki bíróság épülete előtt az ítélethirdetés idején tüntetést tartottak az orosz igazságszolgáltatás mellett.

A médiában többször is megjelentek olyan találgatások, hogy Szavcsenkót, aki korábban Irakban is szolgált, kicserélhetik két, Kelet-Ukrajnában elfogott orosz férfira, akik – Moszkvának a közvetlen beavatkozással kapcsolatos cáfolatai ellenére – az orosz fegyveres erők aktív tagjainak vallották magukat.

– MTI –








hirdetés