A biotechnológiára épít a Richter Debrecenben

Akt.:
A biotechnológiára épít a Richter Debrecenben
© Fotó: Matey István
Debrecen – Az új üzemében onkológiai és immunológiai készítményeket gyártanak majd 2018-tól.

A Richter gyógyszergyár a város számára a fejlődést jelenti – mondta Papp László debreceni polgármester szerdán azon a sajtótájékoztatón, ahol megerősítették a már korábban napvilágot látott hírt: a cég újabb 15 milliárdos fejlesztést hajt végre a nyugati ipari parkban. Ezzel együtt a Richter öt év alatt 40 milliárd forintot fektet be a debreceni gyárába.

Jó válságtűrő szektor

Papp László arról is beszélt, hogy a városban az elmúlt másfél évtizedben egyre jobban felértékelődött a kutatásfejlesztés, az innováció, melyről azóta kiderült, remek válságtűrő szektor, hiszen a 2008-ban elkezdődött gazdasági válság közepette is nyereséges ágazatnak bizonyult. Emlékeztetett arra, hogy jó döntés volt, amikor a Debrecen magas hozzáadott értékkel dolgozó cégek megtelepedését támogatta. Ezt bizonyítja: 2010–14. között Debrecenben több mint háromszorosára, 709 milliárd forintra nőtt a technológiai iparágak összbevétele, amihez a Richter 2012-től járul hozzá jelentős mértékben.


Fotó. Matey István Fotó. Matey István ©

Közös cél a céggel

A Richter Gedeon Nyrt. és a város filozófiája nagyon hasonló, hiszen mindkét fél számára fontos az innováció, a tudás és a fiatal, jól képzett munkaerő itt tartása, megőrzése. Ezt Papp László polgármester mondta szerdai sajtótájékoztatójukon, ahol ismét elhangzott, a 75 százalékban magyar tulajdonú cég 2018-ra új üzemmel bővül a Határ úti ipari parkban. Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben 25 milliárd forintos beruházással jött létre a biotechnológiai üzem, melyben 200 magasan képzett szakembert foglalkoztatnak, a bővítéssel pedig 125 újabb munkahelyet teremtenek.

Okkal jöttek Debrecenbe

Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója azzal kezdte, hogy nem lennének Debrecenben, ha nem kaptak volna a letelepedési szándékukhoz támogatást a város vezetőitől, ha nem nyújtott volna ilyen színvonalú infrastruktúrát az ipari park és, ha nem lenne itt az egyetemi háttér. Emiatt úgy érzik, kötelességük a Debrecen jövőjéhez hozzájárulniuk, s erre jó lehetőséget teremt a 2018-ra felépülő új modern üzem, melyre méltán lehetnek majd büszkék a debreceniek.


Fotó. Matey István Fotó. Matey István ©

Egyedülálló a kutatás-fejlesztésben

A vezérigazgató megragadva az alkalmat, rövid áttekintést adott a névadó által 1901-ben alapított társaságról. Eszerint az egyedüli magyarországi központú cég, amely a világ minden részére kiterjedő piac- és jelentős leányvállalati hálózattal rendelkezik. Összesen 11 ezer 439 dolgozót foglalkoztat, ebből Magyarországon 4940-et. A termékek 90 százalékát Magyarországon gyártják. Az nyrt. tavalyi árbevétele 385,2 milliárd forint volt, ebből több mit 40 milliárd forintot költött kutatás-fejlesztésre, ami messze a legtöbb a közép-európai régióban, ahonnan egyedül jegyzik az Európai top 1000-ben. A gyógyszeripari vállalatok rangsorában ezzel 23., a 2500 céget jegyző globális világlistán pedig a 604. a Richter egyedüli magyarként.

HBN-ÉP








hirdetés